Murafölde - 2022. október 18., Kedd
#Sormás #Magyar Falu Program #fejlesztés

Fejlesztések Sormáson

Fejlesztések Sormáson

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő (b) és Neubauer Tibor sormási polgármester az új útszakasz átadásán (Fotók: Gergely Szilárd)

Megújult a Dózsa György utca és a Béke utca 80 méteres szakasza Sormáson. A Magyar Falu Program pályázatán nyert összegből emellett egy traktort, egy gémes szárvágót és egy hátsó szárzúzót is vásárolt a település.

A gépeket a közterületek, például az ipari park vagy a hegyi utak karbantartására használják már június óta.

Neubauer Tibor polgármester elmondta, miért jelentős a település számára a fejlesztés.

– A sormási utak felett igencsak eljárt az idő, így nagyon örültünk, amikor megtudtuk, hogy a pályázatunk nyert, és támogatást kapunk erre. A Dózsa György utcában volt egy olyan 80 méternyi szakasz, amin a vízgyűjtő területe miatt sok víz folyt át, és mindig kimosta a murvás utat, ez elég komoly problémát okozott az ott élőknek és az arra közlekedőknek. Most végre ez a gond is megoldódott, és remélhetőleg még jó sokáig nem fog újra fejtörést okozni.

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő kiemelte, a körzetben már több mint négy milliárd forintot fordítottak fejlesztésre az elmúlt három évben, és a pályázati lehetőség továbbra is folytatódni fog.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2024. december 10., Kedd

Idősek köszöntése Pákán

A község szépkorú lakóinak szerveztek ünnepséget nemrég.


2024. december 06., Péntek

Megújult a nemzetiségi óvoda tetőszerkezete

Molnári önkormányzata a Magyar Falu Program keretében több mint 11 millió forint támogatást nyert el a munkálatok elvégzésére.


2024. december 02., Hétfő

Új ügyvezető, alpolgármester és bizottságok

A minap tartotta soron következő testületi ülését a letenyei önkormányzat, ahol számos fontos döntést hoztak meg a képviselők.


2024. november 20., Szerda

Temetőfejlesztés Tormaföldén

A Magyar Falu Programban elnyert támogatásból sikerült újabb feladatokat elvégezni a település temetőjében.


2024. november 19., Kedd

Névtelen feljelentések hátráltatják a munkát

Letenye polgármestere szerint az előző városvezetés hibáit akarják számon kérni.


2024. november 12., Kedd

Átadták az új bölcsődét Letenyén

A település önkormányzata több mint 205 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a fejlesztéshez.


2024. november 03., Vasárnap

Megújult a ravatalozó Pákán

A korszerűsítést a Magyar Falu Program támogatásából és az önkormányzat saját forrásaiból valósították meg.


2024. november 02., Szombat

A hegyi utak rendbetételére fordították

11,5 millió forint vis maior támogatást nyert Dobri önkormányzata.


2024. október 20., Vasárnap

Újraválasztott és frissen kinevezett polgármestereknek tartott előadást az államtitkár

A találkozón a településvezetők első kézből kaphattak információt Dukai Miklós önkormányzati államtitkártól az önkormányzatokat érintő kérdésekben.


2024. október 16., Szerda

A mennyiség helyett a minőségre kell koncentrálni

Az elmúlt tíz év átlagához képest kevesebb volt a trófea.

#Nagykanizsa

Mi is a város valódi érdeke?

Mi is a város valódi érdeke?

2024. december 18. - Kanizsa

Van pénz lóvéra

Van pénz lóvéra

2024. december 17. - Kanizsa

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

2024. december 17. - Kanizsa

Látta valahol?

Látta valahol?

2024. december 12. - Kék hírek

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

2024. december 12. - Kék hírek

Programajánló

Programajánló

2024. december 05. - Érdekes

+