Murafölde - 2024. június 18., Kedd
#Nagyrécse #történelmi időutazás #Inkeyek nyomában #fesztivál #gasztronómia

Történelmi időutazás

Történelmi időutazás

Nagy érdeklődés kísérte az Inkeyek nyomában elnevezésű történelmi kalandozás és gasztronómiai fesztivált (Fotó: Gergely Szilárd)

Új tartalommal, történelmi időutazással bővült az a már hagyományos programsorozat, amit a nyári időszakban évről évre megrendeznek Nagyrécsén. A már jól bejáratott főzőverseny és a kulturális műsor mellé ezúttal harci bemutatók, történelmi vetélkedők is társultak.

- Az egykoron itt élő nemesi családnak, az Inkeyeknek állítottunk emléket ezzel a rendezvénnyel – mondta Laskai Béla polgármester. – A nap során többek közt korhű viadalt láthatunk a Thury Toportyánok Lovas Bandériumának köszönhetően, reneszánsz táncokat csodálhatunk és tanulhatunk, parasztolimpián és történelmi vetélkedőkön mérethetjük meg magunkat, s nem utolsó sorban mesés zenei kortörténeti kalandozáson vehetünk részt a Canischa Cronica együttes jóvoltából.

Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében arról beszélt, hogy az Inkeyek nyomában elnevezésű történelmi kalandozás és gasztronómiai fesztivál – amely során ezúttal 26 csapat vállalkozott a főzésre – elsősorban a fiatalok szempontjából fontos, hiszen számukra adhat olyan történelmi élményt, amely során betekintést kapnak abba az életmódba, ami néhány száz évvel ezelőtt, az Inkeyek idejében, illetve azt megelőzően a térség lakóit jellemezte.

- A fesztivál történelmi játékai és korhű jelmezekben megtartott bemutatói pedig talán ösztönzik is őket, hogy fellapozzák azon könyveket, amelyek részletesen tárgyalják azt a történelmi kort, amelynek küzdelmei, például az itt portyázó török hadak és a Thury vitézeinek összecsapásai eredményeként mi, magyarok ma is itt élhetünk, anyanyelvünkön beszélhetünk, s életünk szerves részévé tehetjük a magyar kultúrát - tette hozzá a képviselő.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2026. február 16., Hétfő

90 éves köszöntés Dobriban

Vörös Istvánné ma is aktívan tevékenykedik az udvarban és a kertben, meghazudtolja korát, a település virágosításában minden évben részt vesz.


Mécsesek a közös sírnál – 77 áldozatra emlékeztek Murakeresztúron

Az 1946-os tragédia máig a település történetének egyik legsúlyosabb fejezete.


2026. február 15., Vasárnap

Rendhagyó Valentin-napi ajándék Szentpéterföldén

Szívhez szóló hírt osztott meg a település közösségi oldalán Molnár Péter polgármester.


2026. február 12., Csütörtök

Műszaki okok miatt nem működik az egyik medence a Zalakarosi Fürdőben

Dolgoznak a hiba mielőbbi elhárításán, hogy minél hamarabb újra együtt élvezhessük a kültéri élménymedencét.


2026. február 11., Szerda

Színes, ötletes jelmezekben űzték el a telet a dél-zalai faluban

Szombaton megtartották a farsangi mulatságot Dél-Zala egyik legkisebb, 60 lélekszámú Pördeföldén. A helyi közösség aktivitását dicséri a program.


2026. február 10., Kedd

Második világháborús lövedéket találtak Letenyén

A rendőrség és a tűzszerészek gyors, szakszerű munkát végeztek.


2026. február 08., Vasárnap

Pályázati forrásból fejlesztették a Csömödéri Állami Erdei Vasút pákai megállóját

Átfogó, a Lenti-KerKaland Turisztikai Térség aktív fejlesztésére irányuló projekt egyik elemeként végezték el a fejlesztést.


2026. február 06., Péntek

A világ dolgairól Becsehelyen

Világpolitikai és hazai folyamatokról tartott fórumot Nógrádi György.


2026. február 04., Szerda

Elindult a Kőszikla-szurdok létráinak felújítása!

A kivitelező reményei szerint hamarosan újra biztonságosan birtokba vehetik a szurdokot a túrázók.


Nemes ügyért tartott jótékonysági bált a pákai plébánia +Képgaléria

Ez alkalommal a pákai katolikus templom orgonájának felújítására gyűjtöttek.


2026. február 03., Kedd

Nógrádi György Becsehelyen

Aktuálpolitika testközelből a Faluházban.


2026. február 02., Hétfő

Ahol a dél-zalai borok találkoznak: különleges nap Becsehelyen +Képgaléria

Szombaton tartották a hagyományos a Borbarangolás Dél-Zalában elnevezésű rendezvényt Becsehelyen.

+