Áprilisban a Piccadilly Circus terén óriási felirat hirdette: „Maradj otthon! Ments meg életeket!” (A kép forrása: trtworld.com/)
A brit közlekedési minisztérium csütörtök esti londoni bejelentése alapján azoknak, akik szombaton brit idő szerint hajnali négy óra - közép-európai idő szerint öt óra - után érkeznek Magyarországról és Portugáliából Angliába, két hetet kell elkülönítésben tölteniük.
A rendelkezés a brit állampolgárokra is vonatkozik. A brit kormány intézkedésének hatálya Angliára terjed ki, de nem sokkal a londoni bejelentés után, csütörtök este a skót, majd a walesi kormány is közölte, hogy Magyarország esetében ugyanilyen döntést hozott.
Ennek alapján a Magyarországról Skóciába és Walesbe érkezőknek szombat hajnaltól szintén karanténba kell vonulniuk. Ez azt jelenti, hogy a Magyarországról beutazók karanténmentessége egész Nagy-Britanniában megszűnik szombaton.
A skót és a walesi kormány Portugáliát már korábban levette a karanténkötelezettség alól mentesített országok listájáról.
Az érvényes szabályozás szerint a Magyarországról és Portugáliából érkezőknek nem kell feltétlenül két hetet eltölteniük Angliában, Skóciában vagy Walesben, előbb is elutazhatnak, de ha két hétig vagy ennél rövidebb ideig maradnak, tartózkodásuk teljes időtartamára elkülönítésben kell lenniük.
A karanténidőszakot saját tulajdonú vagy bérelt ingatlanban, ismerősöknél vagy hozzátartozóknál, illetve szállodában lehet eltölteni.
A karanténelőírás megszegőit Angliában ezer font (400 ezer forint) pénzbírsággal sújthatják.
A beutazóknak úgynevezett elérhetőségi helyszínazonosító (contact locator) kérdőívet kell kitölteniük, amelyben bejelentik, hogy hol töltik az elkülönítés idejét és ott milyen módon lehet felvenni velük a kapcsolatot.
A brit kormány online felületén elérhető kérdőívet még az utazás előtt ki kell tölteni, és a beutazóknak nyomtatott vagy elektronikusan tárolt formában, a határrendészeti hatóságok kérésére fel kell mutatniuk a kitöltést igazoló bizonylatot.
Az érintettek a karantén ideje alatt munkába, iskolába nem járhatnak, tömegközlekedési eszközökkel vagy taxival nem utazhatnak.
Élelmiszerek és egyéb alapvető cikkek vásárlása céljából az elkülönítésben lévők akkor hagyhatják el lakóhelyüket, ha nincs olyan ismerősük vagy hozzátartozójuk, akik ezek beszerzéséről gondoskodni tudnak számukra.
Mentességet jelent a lakhelyelhagyási tilalom alól, ha az érintettnek sürgős orvosi ellátásra van szüksége, ha közeli hozzátartozója temetésén kíván jelen lenni, ha valamilyen jogi eljárásban kell részt vennie, vagy ha veszélyhelyzet miatt kell távoznia tartózkodási helyéről.
A brit kormány júliusban állította össze azoknak az országoknak a listáját, amelyekből karanténkötelezettség nélkül lehet beutazni Angliába. Erre a listára azok az országok kerülhettek fel, amelyekből London megítélése szerint alacsony a koronavírus-fertőzés behurcolásának veszélye.
A mentességi listán eredetileg 59 ilyen ország szerepelt, köztük Magyarország is, de a brit kormány azóta több országot levett erről a listáról, köztük legutóbb például Csehországot, Svájcot és több görög szigetet, korábban pedig Szerbiát.
(Forrás: MTI)
A szomszédos országban hétfőn is jelentős mennyiségű csapadékra számítanak, ami várhatóan tovább nehezíti az árvíz sújtotta területek helyzetét.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is tagja volt annak a Szijjártó Péter vezette küldöttségnek, amely a szlovéniai Bledben tárgyalt.
Több magyarországi településen is érezték a földmozgást.
Lövöldözés volt Donald Trump pennsylvaniai nagygyűlésén.
Kötelességteljesítés közben hősi halált haltak magyar katonák - számolt be a szomorú hírről a Honvédelmi Minisztérium közösségi oldalán.
Lehetetlenné vált a gondolák, vízitaxik, mentőhajók közlekedése.
Egy napig küzdöttek Ali életéért a magyarok, most örömteli hírek érkeztek róla.
Szemtanúk, illetve a nézők által beküldött videófelvételek tanúsága szerint Zsilvásárhelyen kémények dőltek le, a lehulló téglák pedig autókat rongáltak meg.
Mindkét mai földmozgás relatíve közel volt a magyar határhoz.
A külképviseletnek magyar állampolgárságú érintettről nincs tudomása.