Panoráma - 2020. december 07., Hétfő
#választás #Románia #parlament #RMDSZ #Kelemen Hunor #Romániai Magyar Demokrata Szövetség

Biztosított a magyar képviselet a román parlamentben

Biztosított a magyar képviselet a román parlamentben

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke (Fotó: MTI/Kiss Gábor)

Biztosított a magyar képviselet a román Parlamentben az exit poll szerint, jelentette be Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Alacsony részvétel mellett tartották meg a parlamenti választásokat Romániában. A szavazás tétje a magyar kisebbség szempontjából az erős magyar parlamenti képviselet volt a bukaresti parlamentben. Az M1 bukaresti tudósítója elmondta: a voksolás lezárult, nagyobb incidensekről nem érkeztek jelentések.

Az első exit-poll becslések után most a külföldi levélszavazatok beérkezését várják. A győztesnek tűnő, a szavazatok mintegy 30 százalékát megszerző szociáldemokraták egyelőre nem ünnepelnek.

Az első becslések azt mutatják: 5,7 százalékot ért el az RMDSZ, így mind a parlamentben, mind a szenátusban lehetnek magyar képiselők.

Az exit poll szerint 30 és fél százalékkal a szociáldemokrata párt az első, amit az eddig kormányzó Nemzeti Liberális Párt követ: 29 százalékkal. Magyar szempontból aggasztó, hogy bekerülhet a parlamentbe egy új nacionalista alakulat is.

A székely zászló miatt pereskedő Tansana is bejuthat

A tavaly óta ellenzékbe vonult Szociáldemokrata Párt (PSD) meglepetésszerű győzelmét vetíti előre a parlamenti választásokon a vasárnap esti urnazáráskor közzétett exit poll, amely szerint a PSD másfél százalékponttal megelőzi a Klaus Iohannis államfőhöz közel álló, kisebbségben kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Pártot (PNL).

A szavazókörökből távozók nyilatkozatai alapján készült becslés a PSD-nek 30,5, míg a PNL-nek 29 százalékos eredményt jósol.

A rendszerkritikus USR-PLUS szövetség a voksok 16 százalékára számíthat.

Az exit poll szerint hét párt, köztük egy új nacionalista, magyarellenességéről hírhedt alakulat, az 5,2 százalékra taksált Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) lépheti át a parlamenti küszöböt.

Az AUR egyik társelnöke az a George Simion, a Románia és Moldovai Köztársaság egyesülését sürgető, Moldovából kitiltott aktivista, aki tavaly azzal kürtölte tele a román sajtót, hogy „szélsőséges magyarok” megverték őt az úzvölgyi katonatemetőben. A sokak szerint a Nagy Románia Pártnál is szélsőségesebb alakulat Maros megyei képviselőházi jelöltlistáját a székely zászló és más magyar jelképek ellen indított pereiről elhíresült Dan Tanasa vezeti.

Az ötszázalékos parlamenti küszöbön mérte az exit poll mind a Victor Ponta volt miniszterelnök vezette baloldali Pro Romania pártot, mind a Traian Basescu volt államfő által alapított Népi Mozgalom Pártját (PMP), amely a PNL és RMDSZ mellett az Európai Néppárt romániai tagpártja.

Három olyan párt is van tehát - a PMP, a Pro Romania és az AUR - amely az exit poll alapján nem veheti biztosra, hogy bejutott a parlamentbe: erre csak az összes szavazat megszámlálása után kapnak egyértelmű választ.

Kelemen Hunor: Biztosítva lesz a magyar képviselet

Kelemen Hunor szerint biztosítva lesz a magyar képviselet a román parlamentben a következő négy évben. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az urnazárás után közzétett exit poll felmérések eredményei alapján értékelte a választásokat vasárnap.

Kijelentette: az RMDSZ mind a képviselőházban, mind a szenátusban jelen lesz és arányos képviseletet fog biztosítani a magyar közösségnek. Úgy vélte: az előre jelzett eredmény azt mutatja, hogy a magyar emberek megértették az RMDSZ üzenetét a választások tétjéről, a következő időszak kihívásairól.

A politikus a koronavírus-járványnak tulajdonította, hogy az elmúlt 30 év leggyengébb részvételével tartották a vasárnapi parlamenti választásokat.

Kijelentette: a következő napokban el kell kezdeni a tárgyalásokat a parlamenti többség és a stabil kormányzás biztosításáról. Hozzátette: azt tartaná kívánatosnak, hogy stabil jobb-közép kormány alakuljon, de az RMDSZ-t még egyetlen párt sem kereste, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen egy esetleges koalícióról.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2024. szeptember 16., Hétfő

Ausztriában eddig három halálos áldozatot követelt az árvíz

A szomszédos országban hétfőn is jelentős mennyiségű csapadékra számítanak, ami várhatóan tovább nehezíti az árvíz sújtotta területek helyzetét.


2024. szeptember 05., Csütörtök

Bledben tárgyalt a képviselő

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is tagja volt annak a Szijjártó Péter vezette küldöttségnek, amely a szlovéniai Bledben tárgyalt.


2024. augusztus 13., Kedd

Földrengés volt Horvátországban

Több magyarországi településen is érezték a földmozgást.


2024. július 14., Vasárnap

Rálőttek Donald Trump volt amerikai elnökre szombati kampánygyűlésén

Lövöldözés volt Donald Trump pennsylvaniai nagygyűlésén.


2023. június 21., Szerda

Magyar katonai helikopter tragédiája Horvátországban

Kötelességteljesítés közben hősi halált haltak magyar katonák - számolt be a szomorú hírről a Honvédelmi Minisztérium közösségi oldalán.


2023. február 23., Csütörtök

Szinte porzik a csatorna a velencei gondolák alatt

Lehetetlenné vált a gondolák, vízitaxik, mentőhajók közlekedése.


2023. február 19., Vasárnap

Vannak csodák!

Egy napig küzdöttek Ali életéért a magyarok, most örömteli hírek érkeztek róla.


2023. február 14., Kedd

Újabb közepes erősségű földrengés volt Romániában (videóval)

Szemtanúk, illetve a nézők által beküldött videófelvételek tanúsága szerint Zsilvásárhelyen kémények dőltek le, a lehulló téglák pedig autókat rongáltak meg.


2023. február 13., Hétfő

Mi történik itt? Románia után Horvátországban is földrengés volt

Mindkét mai földmozgás relatíve közel volt a magyar határhoz.


2023. február 09., Csütörtök

27 túlélőt mentettek ki eddig a magyar mentőalakulatok

A külképviseletnek magyar állampolgárságú érintettről nincs tudomása.

#Nagykanizsa

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

2024. november 28. - Kék hírek

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Példa nélküli hatalomgyakorlás

2024. november 25. - Kanizsa

Idén is gyűjtik az ajándékokat

Idén is gyűjtik az ajándékokat

2024. november 22. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2024. november 22. - Érdekes

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

2024. november 21. - Kanizsa

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultáció kapcsán

2024. november 19. - Kanizsa

Az olvasókör alapításának évfordulóján

Az olvasókör alapításának évfordulóján

2024. november 19. - Kultúra

+