Öt napon át díszítették az amerikai stílusú mentőautót (A kép forrása: Székelyhon/Pinti Attila)
Rendhagyó karácsonyi jótékonysági akcióval teszi szebbé az ünnepeket az Erdély Mentőcsoport csíkszéki fiókja és a Hargita Megyei Mentőszolgálat azoknak a szegényebb sorsú családoknak, akiket ebben az évben ellátásban részesítettek, írja a Székelyhon.
Már hagyománnyá vált a karácsony előtti jótékonykodás a mentősök életében: tavaly kétszáz gyereknek biztosított meleg ételt, illetve kilencven családhoz juttatott el adományokat. Idén újabb közös akcióra készülnek, ezúttal még személyesebbé téve az ajándékozást.
Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezérigazgatója a portálnak elmondta: mivel a világjárvány miatt németországi partnerük nem tudott Romániába látogatni ebben az évben, úgy döntöttek, hogy adománygyűjtésbe kezdenek a megyében működő tizenhat mentőállomáson, munkatársaik pedig többek között ruhaneműket és játékokat ajánlottak fel. Ezután állították össze az ajándékcsomagokat, amelyeket 140 Hargita megyei család mintegy 350 tagjához juttatnak el.
(A kép forrása: Székelyhon/Pinti Attila)
„Olyan családokról van szó, akikhez az év során kivonult a mentő valamilyen egészségügyi probléma miatt. Ezekből a családokból kórházba szállítottuk az anyát, apát vagy éppen a gyerekeket különböző betegségek miatt. Most angyalként szeretnénk visszatérni, és megajándékozni azokat, akiknél láttuk, hogy szerényebb körülmények között élnek. Célunk, hogy szebbé, boldogabbá tegyük az ünnepeket számukra” – hangsúlyozta Péter Szilárd.
Az Erdély Mentőcsoport felajánlotta az egyik járművét, amelyet karácsonyi fényekkel díszítettek fel, ezzel szállítják ki a csomagokat a megye számos pontjára. Azok a gyerekek sem maradnak ajándék nélkül, akik az utcán sétálva találkoznak a karácsonyi mentőautóval, amelybe be is ülhetnek, ha szeretnének.
A szomszédos országban hétfőn is jelentős mennyiségű csapadékra számítanak, ami várhatóan tovább nehezíti az árvíz sújtotta területek helyzetét.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is tagja volt annak a Szijjártó Péter vezette küldöttségnek, amely a szlovéniai Bledben tárgyalt.
Több magyarországi településen is érezték a földmozgást.
Lövöldözés volt Donald Trump pennsylvaniai nagygyűlésén.
Kötelességteljesítés közben hősi halált haltak magyar katonák - számolt be a szomorú hírről a Honvédelmi Minisztérium közösségi oldalán.
Lehetetlenné vált a gondolák, vízitaxik, mentőhajók közlekedése.
Egy napig küzdöttek Ali életéért a magyarok, most örömteli hírek érkeztek róla.
Szemtanúk, illetve a nézők által beküldött videófelvételek tanúsága szerint Zsilvásárhelyen kémények dőltek le, a lehulló téglák pedig autókat rongáltak meg.
Mindkét mai földmozgás relatíve közel volt a magyar határhoz.
A külképviseletnek magyar állampolgárságú érintettről nincs tudomása.