Érdekes - 2020. augusztus 08., Szombat
#bélyeg #Magyar Posta #Omega #sorozat

Bélyegen a Gyöngyhajú lány

Bélyegen a Gyöngyhajú lány

Ezzel a bélyeggel az Omega együttes idén évfordulós Gyöngyhajú lány című dalát ünneplik (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Magyar rockklasszikusokról indított bélyegsorozatot a Magyar Posta, az első bélyegen és a hozzá tartozó borítékon az Omega együttes slágere után a Gyöngyhajú lány illusztrációja látható, írja az MTI.

A Magyar Posta idén indított új témasorozatot magyar rock-klasszikusok címmel, elsőként az Omega rockegyüttest mutatják be. A fekete sorszámú, perforált bélyegblokk 50 ezer, a piros sorszámú vágott változat 4 ezer példányban készült Pállay-Kovács Szilvia illusztrációinak felhasználásával, Elekes Attila André grafikusművész tervei szerint.

Az Omega minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara; annak idején első közép-kelet-európai zenekarként turnézhatott az Egyesült Királyságban. Az együttes világszerte több mint 50 millió albumot adott el, ebből csak az 1977-ben megjelent Time Robber című angol nyelvű lemez 1,5 millió példányban fogyott. Az együtteshez olyan slágerek fűződnek a Gyöngyhajú lány mellett, mint a Petróleumlámpa, a Tízezer lépés, az Ezüst eső, az Időrabló, a Léna, az Égi vándor vagy A holló

A zenekar felállása 1971 óta állandó, az alapítók közül Kóbor János (ének) és Benkő László (billentyűs hangszerek, zenekarvezető) tagja a mai együttesnek. 1987-ben Liszt Ferenc-díjjal ismerték el munkásságukat, a zenekar 2013-ban Kossuth-díjat kapott.

 

Még érdekes lehet ...


2025. február 15., Szombat

Programajánló

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2025. február 13., Csütörtök

Tudtál róla? Titkos katonai kutyatemetőt rejt a Keszthelyi-hegység

Egykor szolgálatot teljesítő, hűséges ebek nyugszanak az erdő mélyén


2025. február 06., Csütörtök

Programok a hétvégére

Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.


2025. január 22., Szerda

Szalonna nélkül, túrós csuszából készít csokoládét a kanizsai desszertséf

Lehet, hogy a túrós csuszás csokoládé lesz az új világszenzáció?


2025. január 05., Vasárnap

2024 a legmelegebb év volt 1901 óta

A hónapok közül messze a február tért el leginkább az éghajlati normáltól: 7 fokkal haladta meg az átlagot.


2024. december 05., Csütörtök

Programajánló

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2024. december 01., Vasárnap

Kiválasztották az év szaloncukrait

A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.


Idén újra országjáró körútra indul a Fény Szili

A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.


2024. november 22., Péntek

Hétvégi programajánló

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2024. november 15., Péntek

Hétvégi programajánló

Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.


2024. november 08., Péntek

Már a karácsonyra készülnek Zalakaroson

December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.


Hétvégi programajánló

Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!

#Nagykanizsa

Megvannak az éjszakai nehézfiúk

Megvannak az éjszakai nehézfiúk

2025. február 13. - Kék hírek

A csúf igazság, avagy a számok nem hazudnak

A csúf igazság, avagy a számok nem hazudnak

2025. február 13. - Kanizsa

Már megint sírnak-rínak

Már megint sírnak-rínak

2025. február 12. - Kanizsa

Mohácsi busók Kanizsán

Mohácsi busók Kanizsán

2025. február 11. - Kanizsa

Több ezer hamis ruhát foglaltak le Nagykanizsán

Több ezer hamis ruhát foglaltak le Nagykanizsán

2025. február 08. - Kék hírek

Programok a hétvégére

Programok a hétvégére

2025. február 06. - Érdekes

Hat éve nem sikerül körforgalmat építeni

Hat éve nem sikerül körforgalmat építeni

2025. február 06. - Kanizsa

+