(A kép forrása: https://www.bbc.com/)
Mahatma Gandhi legendás indiai politikai vezető egyik jellegzetes, kerek lencséjű szemüvegét árverezi el egy bristoli aukciósház - számolt be róla a BBC hírportálja.
Az East Bristol Auctions egyik munkatársa egy egyszerű borítékban, a postaládában találta a szemüveget, amely akár több mint 15 ezer fontért (5,7 millió forint) is elkelhet. Andrew Stowe, a cég vezetője szerint ez az eddigi legfontosabb tétel az aukciósház történetében.
„Valaki bedobta a borítékot július utolsó péntekén este a levélszekrényünkben, ott töltötte a hétvégét, szó szerint kilógott a dobozból. Egyik kollégám hétfőn a kezembe adta, a borítékban egy lapra az volt írva, ez Gandhi szemüvege” - mondta el a BBC-nek Stowe.
Amikor utánajárt, „majdnem leesett a székről”, mert kiderült, hogy az aranyozott, kerek lencsés szemüveget valóban az indiai jogvédő viselte.
„Fölhívtam a feladót, aki először azzal fogadott, nyugodtan dobjam el, ha értéktelen. Csaknem szívrohamot kapott, azt hiszem, amikor a tárgy értékét meghallotta” - folytatta Stowe.
Gandhiról köztudott volt, hogy szemüvegeit elajándékozta, ha már nem kellettek neki (A kép forrása: https://www.facebook.com/bbcnews/)
A tulajdonos elmondása szerint a szemüveg nemzedékről nemzedékre szállt a családjában, miután egy rokonuk a húszas években találkozott Gandhival egy dél-afrikai látogatásakor. A rokon akkoriban a British Petroleumnál dolgozott, és feltételezhető, hogy köszönetképpen kapta a szemüveget Gandhitól valamilyen jó tettért cserébe.
„Megvizsgáltam a dátumokat, és minden összeillett, még az is, hogy mikor kezdett Gandhi szemüveget viselni. Ez az első szemüvegei közül való, mivel egészen gyenge a lencséje” - mondta Stowe. Gandhiról köztudott volt, hogy szemüvegeit elajándékozta, ha már nem kellettek neki.
A cég eddigi legértékesebb tételének tartott szemüvegre augusztus 21-én online lehet licitálni.
(Forrás: MTI)
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
A magyar üzletember, milliárdos a Nagykanizsai Szakmai Vizsgaközpont meghívására érkezett a városba.
Kitüntetett szerepet kapott a magyar Nobel-díjasok tisztelete.
Jelen állás szerint 39 ország több mint 300 külföldi úszója is tempózik majd a Balatonban július 20-án.
Újabb izgalmakban bővelkedő program a fürdővárosban.
A Letenyei Polgári Egylet május 25-én 14 órától várja az érdeklődőket a sportpályán.