Illusztráció (A kép forrása: Canva)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az elmúlt évekhez hasonlóan újra elrendelte a kuponos értékesítés fogyasztóvédelmi vizsgálatát. A szakhatóság és a tárca IT laboratóriuma az őszi kuponnapok során is rendszeresen végez próbavásárlásokat a fogyasztók és a tisztességes vállalkozások érdekében. A gyakori ellenőrzéseknek köszönhetően eddig kevés problémát találtak, kirívó esetek mostanáig idén sem voltak.
A magazinokból, reklámújságokból kivágható, honlapokról, applikációkból letölthető kuponok használatával többnyire jelentős árkedvezményekkel vásárolhatunk termékeket, vehetünk igénybe szolgáltatásokat. A fogyasztóvédelmi hatóság és az ITM IT Laboratóriuma évről évre ellenőrzi a vásárlók körében népszerű kuponos értékesítést. Az állandó fogyasztóvédelemi jelenlétnek köszönhetően kirívó jogsértések az utóbbi években nem fordultak elő.
Keszthelyi Nikoletta, az ITM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára elmondta: „Az online kuponos akciók tavalyi vizsgálata során a hatóság a próbavásárlások mindössze tizedénél talált valamilyen hiányosságot. A kifogásolási arány idén is hasonlóan alacsony, 12 százalékos a webáruházakban, az üzletekben pedig mindössze a próbavásárlások 4 százalékánál tártak fel problémát. A mulasztások jellemzően kisebb súlyúak, leginkább a felhasználási feltételekre vonatkozó előzetes tájékoztatás meglétével, pontosságával kapcsolatosak.”
A kuponos akciók nagyon népszerűek, de ahhoz, hogy valóban több pénz maradjon a zsebünkben, nem árt néhány részletre odafigyelnünk vásárláskor (Illusztráció, a kép forrása: Pixabay)
A kuponos akcióban kínált termékre, szolgáltatásra is az általános szavatossági-jótállási előírások és panaszkezelési szabályok alkalmazandók. Vásárlás során mindig ellenőrizzük, hogy levonták-e a kedvezmény összegét. Érdemes odafigyelni az akció kuponon feltüntetett határidejére, az árengedmény mértékére, a különböző termékkapcsolásokra is.
Számos webáruház, applikáció értékesít hagyományos üzletben vagy más online shopban felhasználható kuponokat. Ha a fogyasztó nem elégedett az akciósan vett termékkel vagy szolgáltatással, akkor jogait a terméket forgalmazó vagy a szolgáltatást ténylegesen nyújtó céggel szemben érvényesítheti. Probléma esetén először mindig az üzlettel vagy a webáruház üzemeltetőjével érdemes felvenni a kapcsolatot. Ha a vállalkozással nem sikerül megegyezni, a fogyasztóvédelmi hatósághoz, egyedi igények rendezése ügyében a fővárosban és a megyeszékhelyeken elérhető békéltető testületekhez lehet fordulni.
Keszthelyi Nikoletta kiemelte, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság szeptembertől fokozott figyelmet fordít a kuponnapokra a hagyományos és az online kereskedelemben. Jogsértés esetén elsőre jellemzően csak figyelmeztetnek, másodjára viszont akár százezer forintos nagyságrendű bírságot is kiszabhatnak.
(Forrás: Fogyasztói Portál)
Veszélyes helyzetet rögzített egy autós fedélzeti kamerája a 7-es főút balatonfenyvesi szakaszán. A felvételen jól látszik, ahogy egy kisebb csapat szarvas a vasút mentén fut, majd váratlanul az úttestre tör, egyenesen az autók közé.
Nagy területen 20 Celsius-fok fölé emelkedett a levegő hőmérséklete.
A tojásfán és a tojásalagútban több mint 12 ezer hímes tojás kapott helyet.
A keresztény egyház virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezik, amikor a tömeg olajfa, vagy pálmagallyakat terítve köszöntötte őt.
Az erdőjárás ez idő tájt fokozott óvatosságot igényel - hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Magyarország egyik legnagyobb állami erdő- és vadgazdálkodója.
Három zalai városban is feltűnhetnek: Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen.
A vármegye számos településén tartanak megemlékezéseket az 1848-1849-es forradalomról és szabadságharcról.
Nemzeti színekben kerülhet tölcsérbe a fagyi az ünnepi hétvégén.
Az érintett települések között szerepel többek között Nagykanizsa, Keszthely, Hévíz, Zalaegerszeg, Zalakaros, Balatongyörök, Pacsa, Letenye, Lenti, Zalaszentgrót és számos kisebb zalai község is. A lista több mint száz települést tartalmaz, a teljes felso
2000 és 2010 között a magyarországi fészkelőfecske-állomány 62 százaléka eltűnt.