Mancs és gazdája, Lehóczki László a mentőkutyát ábrázoló szobor mellett (Fotó: archív, forrás: boon.hu)
A miskolci speciális mentők kutyájának, Mancsnak különleges képességei voltak: vízfelszín alatti holttestet is tudott jelezni, a romok alatt rekedt emberekről jelezte, hogy életben vannak-e még vagy már meghaltak. Ez a képessége tette különösen alkalmassá Mancsot a földrengések utáni mentéseknél a túlélők eredményes keresésére.
A Mancs névre keresztelt kutya a miskolci Spider Mentőcsoport mentőkutyája volt. A kutyát hős tettei emelték világhírűvé, ugyanis Mancs a világ több pontján is segített mentőakciókban.
Mancs 1998 és 2005 között a világ számos nagy természeti katasztrófájánál, többek között Egyiptomban, Görögországban, Indiában, Olaszországban, Kolumbiában, Venezuelában, Salvadorban, Algériában, Tajvanon, Romániában Ukrajnában vagy Szlovákiában is kutatott túlélők és áldozatok után – olvashatjuk a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportál, a Boon.hu oldalán.
Mancs története 1994-ben kezdődött, ugyanis tizenegy alomtársával együtt ekkor látott napvilágot. Gazdáját ő maga választotta ki, amikor nadrágszárába kapaszkodott. A németjuhászoknál gyakorta előforduló betegséget állapítottak meg hat hónapos korában Mancsnál, ennek következtében nem tudta használni egyik hátsó lábát. Szerencsére néhány hónapon belül orvosolni tudták ezt a rendellenességet egy a csípőficamos gyerekeknél használt kengyelből kialakított eszköz segítségével. Innentől már nem volt akadály, ami megállította volna Mancsot.
Gazdájával, Lehóczki Lászlóval több sikeres mentőakcióban is részt vett. Igazán híressé 1999-ben vált, amikor a Törökországban található Izmit városát földrengés rázta meg.
Minden idők legsúlyosabb törökországi földrengése 17 000 halálos áldozatot követelt, közel 250 000 épület omlott össze vagy rongálódott meg. A katasztrófát követően 21 ország mentőcsapatai érkeztek a helyszínre, hogy a romok alatt rekedtek és a sebesültek mentését megkezdjék. Sok embert sikerült kimenteni, de az idő gyorsan telt, és több, mint 72 órával a rengések után már nagyon lecsökkentek az esélyek arra, hogy még élők kerülnek elő a törmelékek közül – olvashatjuk a Kutyabarát.hu-n. A miskolci mentőcsapat és Mancs azonban nem adta fel.
Mancs egy életben lévő hároméves kislányt talált meg a romok alatt a katasztrófát követően 82 órával.
Rajta kívül egyetlen kutya sem jelezte a romok alatt fekvő kislányt.
Hatira Kaplan és Mancs. A megmentett kislány később meglátogatta szüleivel Mancsot Miskolcon (Fotó: MTI/Végh László)
A miskolci speciális mentők kutyájának, Mancsnak különleges képességei voltak: vízfelszín alatti holttestet is tudott jelezni, a romok alatt rekedt emberekről jelezte, hogy életben vannak-e még vagy már meghaltak. Ez a képessége tette különösen alkalmassá Mancsot a földrengések utáni mentéseknél a túlélők eredményes keresésére.
A hős kutyának még életében szobrot állítottak 2004-ben Miskolc belvárosában.
Mancs 2006 októberében tüdőgyulladást kapott, az elején úgy tűnt, hogy felépül, úgy látták, hatnak a gyógyszerek, és a kutya étvágya is kezdett visszatérni. Később azonban állapota rohamosan leromlott, állatkórházba szállították, ahol infúziót kapott, ám már menthetetlennek látszott. Amikor levették az asztalról, összecsuklott és keringése összeomlott, október 22-én jobblétre szenderült.
(Forrás: hirado.hu)
Rekordösszegű bírságot szabott ki a magyar rendőrség gyorshajtásért 2024-ben.
Mit tehetsz te a bolygóért és azon belül Zaláért?
A parasztember hite egyszerű és mély volt.
Érdemes jól átgondolni a húsvéti bevásárlást.
Május 5-ig látogatható a park, amely napközben és esténként is nyitva áll minden érdeklődő előtt.
Bakos Asztrik 28,8 kilós halat fogott.
Magyarország utolsó betyárja Zalában is fosztogatott, itt is fogták el.
A tóból kilépő 33-35 °C-os gyógyvíz egy 10-12 méter széles, 13 kilométer hosszú csatornán át éri el a Zala folyót.
Borverseny és úti beszámoló is szerepel a kínálatban.
A víz hőmérséklete alig haladta meg a 10 fokot, ám ez sem szegte kedvét annak a tíz bátor fürdőzőnek, akik vállalták az extrém élményt.
Mutatjuk a részleteket.
Példakép lehet a fiatal, pályakezdő ápolók előtt