Horváth Renátó jó ügyért pattant a deszkára (A kép forrása: balatontelevizio.hu)
Négy napba telt Horváth Renátónak a Balaton körbedeszkázása. A producer a koronavírus zeneiparra gyakorolt hatására kívánta felhívni a figyelmet. A megmozdulással a Fábián Juli Emlékalapítvány számlájára gyűjtött, amely a hoppon maradt zenészek megsegítésére jött létre.
Október közepén indult útnak Horváth Renátó. A 42 éves zenei producer napi mintegy 70 km-t gördeszkázott a Balaton Kör kijelölt bicikliútján. Az amatőr deszkást a borús időjárás sem tántorította el tettétől. Bár az eső nehezítette a körülményeket, az előzetes felkészülésnek és a sportolók által javasolt tanácsoknak köszönhetően folyamatosan tudta teljesíteni az eltervezett távokat. Ezekről minden nap tájékoztatta követőit a közösségi oldalakon. Renátónak több célja is volt nem mindennapi tettével.
„Egyrészt az, hogy így ki gördeszkázzam magamat, amennyire csak lehet és minél többet guruljak. Másodsorban pedig szeretném egy jótékony célra is felhasználni ezt. A Fábián Juli Alapítványnak gyűjtök ezzel pénzt az adjukössze.hu-n, a Fábián Juli Emlékalapítvány oldalán lehet adakozni, aki szeretne. A zenész kollégáimnak a megsegítésére. Igazából én is a zenei iparban dolgozom 15 plusz éve és látom, hogy kicsit nehéz helyzetbe kerültek a kollégák, úgyhogy kigondoltam ezt az őrületet, amit nyilván magam miatt kezdtem el csinálni, mert nagyon szeretek deszkázni, de gondoltam valami másra is felhasználom, ha lehet.”
Az amatőr deszkás és barátaiból álló kísérőcsapata pénteken este érkezett meg Keszthelyre, ahonnan szombat reggel indultak tovább a Városi Strand parkolójától. Renátó mellé folyamatosan lehetett csatlakozni is. Volt, aki végig kísérte egész útja alatt, mivel nagyszerű kezdeményeznek vélte a projektet.
„Siófokról indultunk el első nap. Hárman indultunk, rendkívül eseményteljes napunk volt sok megállóval, sok új emberrel találkoztunk és rendkívül jól szórakoztunk. Aztán az a cél, hogy körbemenjünk, már nincs sok hátra, szóval szerintem ez menni fog. A deszkázás számomra az egyik legjobb dolog a világon.” – mondta el Bölöni Bence.
A két deszkás szombaton délelőtt indult tovább Fonyód felé. A mintegy 220 km-es utat végül négy nap alatt teljesítette Renátó. Az általa képviselt ügy mellé álltak az ismertebb hazai fesztiválok is, akik tárgyi adományokkal vagy belépőjegyekkel támogatták akcióját. E mellett sokan pénzadományokkal is segítették a nemes ügyet.
(Forrás: balaton.hu)
A szervezők a győztes fagylalt receptjét mindenki számára elérhetővé, szabadon felhasználhatóvá teszik, így az üdülőrégió bármely cukrászdája, fagylaltozója elkészítheti.
A médiaszereplőkből álló zsűri felkészítésében a nagykanizsai származású Piskor Fanni borszakértő is kulcsszerepet kapott.
Prémium anyagok, hatalmas erkélyek és korszerű gépészet teszik vonzóvá a SZABADICS első saját ingatlanfejlesztését.
Május 3-a (szombat) volt az év eddigi legmelegebb napja.
Tíz évvel ezelőtt alakult meg a pártoló tagsággal együtt ma már több mint harminc tűzoltó tagot számláló Nagykanizsai Tűzoltók Motoros Baráti Köre.
A magyarok elsöprő többsége (84 százalék) jó emlékeket táplál a húsvéthétfőn elhunyt katolikus egyházfővel kapcsolatban.
Rekordösszegű bírságot szabott ki a magyar rendőrség gyorshajtásért 2024-ben.
Mit tehetsz te a bolygóért és azon belül Zaláért?
A parasztember hite egyszerű és mély volt.
Érdemes jól átgondolni a húsvéti bevásárlást.
Május 5-ig látogatható a park, amely napközben és esténként is nyitva áll minden érdeklődő előtt.
Bakos Asztrik 28,8 kilós halat fogott.
Magyarország utolsó betyárja Zalában is fosztogatott, itt is fogták el.