Illusztráció (A kép forrása: rehabportal.hu)
A Rákellenes Világnapot immár 21 éve tartják minden év február 4-én. Idén van a Nemzetközi Rákellenes Unió (UICC) hároméves „Ez vagyok és ezt teszem” (I am and I will) kampány utolsó éve. A Magyar Rákellenes Liga mindenkit hív, hogy sétáljon, fusson, mozogjon 30 percet a Rákellenes Világnapon.
Ma Magyarországon minden negyedik ember valamilyen daganatos betegségben hal meg. A legfrissebb adatok szerint hazánkban 2017-ben 79.270 daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, és 2019-ben összesen 32.638 haláleset történt.
Ami talán ennél is elgondolkodtatóbb, hogy a 2016-ban bekövetkezett nemfertőző betegségek (non-communicable diseases, NCD) okozta halálozás 41,7%-át okozták daganatos betegségek. A halálozás vezető oka a tüdődaganat a betegek több mint negyedével (26,9%), a második leggyakoribb ok pedig a vastagbél daganat (15,4%) volt. Nem véletlen, hogy a tudományos kockázatbecslés szerint hazánkban 2016-17-ben a daganatos halálozás 34,8 százalékának a dohányzás, 11,4% hátterében pedig az alkohol állt. Elgondolkodtató az is, hogy a daganatos betegségek kialakulásának 5,6%-a már 2012-ben összefüggésbe hozható volt az elhízással, írja a WHO Cancer Country Profile 2020.
Az egészséges életmód tehát kulcsfontosságú (nem mellesleg a friss kutatási adatok szerint a genetikai tényezők a daganatok kialakulásának maximum 10%-ában játszanak szerepet), a halálozási arány pedig nagy mértékben csökkenthető lenne korai felismeréssel, rendszeres önvizsgálattal és a szűrővizsgálatokon történő részvétellel.
2021 – a Nemzetközi Rákellenes Unió (UICC) hároméves „Ez vagyok, és ezt teszem” (I am and I will) kampányának utolsó éve – azt mutatja meg, hogy tetteink hatással vannak. Idén online – és egy kis mozgással is – lehet csatlakozni a szervezet felhívásához, erről bővebb információ itt olvasható.
(Forrás: rakliga.hu)
A március végi időjárás ismét bebizonyította, mennyire kiszámíthatatlan tud lenni a tavasz: több térségben is váratlanul, heves záporokkal és jégesővel csaptak le a viharok.
Rejtélyes információt osztott meg követőivel közösségi oldalán.
Letenyén vasárnap kisállatbemutatóra várják az érdeklődőket.
Wilheim Dávid hozta el a különdíjat a Grand Prix Gelato Hungary fagylaltversenyről.
2024-ben csak fémdobozból 360 milliót cseréltek pénzre Magyarországon.
Ismét egy órával kevesebbet aludhatunk majd.
Az életkor előrehaladtával az emberek kissé szívesebben dolgoznak a kertben, mint az otthonukban.
A legfontosabb: a hölgyeket köszöntjük.
A keszthelyi Festetics-kastélyban található Magyarország egyetlen épen maradt főúri magánkönyvtára.
Mongolid jellegzetességeket hordoz a maradvány.
Az év legédesebb fesztiválját március 1-jén rendezi meg a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház.
Nagy a baj, a nutriát már vadászattal kell irtani.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.