Érdekes - 2021. február 17., Szerda
#fecske #MME #Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület #madárvédelem #zöld bolygó #madárbarát

Vigyázzunk a fecskékre!

Vigyázzunk a fecskékre!

Molnárfecske (Fotó: Lóki Csaba, forrás: mme.hu)

Az elmúlt két évtizedben sajnos több mint 50 százalékkal csökkent a hazai fecskeállomány, azaz mára minden második madár eltűnt az ereszek alól. A folyamat megállítása, megfordítása közös érdekünk. A tavasz közeledtével még van idő kihelyezni a műfészkeket, megtervezni és engedélyeztetni a fecskebarát falfelújítást, felszerelni a fecskepelenkákat.

Fecskék = biológiai védekezés

A klímaváltozással új kártevő és betegségterjesztő rovar- és szúnyogfajok, valamint az általuk terjesztett kórokozók jelennek meg Magyarországon. Az ellenük történő biológiai védekezésben is óriási szerepe van azoknak az állatoknak, például a fecskéknek (és a denevéreknek), amelyek természetes úton csökkentik ezek számát.

Mérési adatokon alapuló becslés alapján minden fecske legalább egy kilogramm – muslicától a nagyobb légy mérettartományba tartozó – repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt.

Állományuk mintegy 60%-a eltűnt!

Ezért is aggasztó a településeken élő fecskefajok állományainak ezredfordulót követő megfeleződése, amelynek hátterében zömében az alábbi tényezők állnak:

  • az élőhelyek átalakítása (fészkelőhelyek megszűnése) és a táplálékbázis csökkenése (háztáji- és legelőállat-tartás összeomlása, túlzott kemizálás, nem megfelelően végzett szúnyogirtás);
  • a klímaváltozás, ami a fecskéket nem csak a költési időszakban (például a sár fészekanyag hiányával a szárazodó tavaszokon), de az őszi és tavaszi vonuláskor, valamint az afrikai telelőhelyeken is tömegesen pusztítja (szokatlan és kedvezőtlen időjárás, szárazság okozta táplálékhiány stb.);
  • és ami a legmeglepőbb, a kedvezőtlen társadalmi változások, a fecskefészkek tömeges leverése (gyakran állami és önkormányzati intézményekről), a madarak elüldözése és akár megölése

Figyelembe véve, hogy Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat 2010 óta a nyár második felében, azt is jelenti, hogy

legalább 2 millió kilogramm, azaz 2000 tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar évről évre a környezetünkben marad!

(Fotó: Drexler Szilárd, forrás: mme.hu)

MIT TEHET A LAKOSSÁG ÉS AZ ÖNKORMÁNYZAT?

A napjainkra teljes egészében városiasodott sárfészket építő fecskék védelmében a lakosságnak és az önkormányzatoknak egyedülállóan fontos, gyakorlatilag nélkülözhetetlen szerepe és egyben felelőssége van.

Költőpárok és fészkeik védelme

Állománycsökkenésük megállításának, megfordításának alapját 

a meglévő, aktív természetes fészkek és telepek fokozott védelme jelenti.

Már csak azért is, mert a műfecskefészkek kihelyezése ott a leghatékonyabb, ahol ezeket az eszközöket legalább egy már lakott, természetes fészek mellé lehet telepíteni.

Illegális fészekleverés bejelentése

A közvélekedéssel ellentétben a fecskék tartós, a fecskepárok által akár évtizedeken át használt fészkei egész évben védettek,

a  fecskefészkek leverése egész évben tilos!

Az épületmunkák, felújítások által érintett fészkek a költési időszak szünetében, november 1. és március 31. között, a megyei kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály írásbeli határozatának birtokában, az abban megfogalmazott feltételek betartása mellett eltávolíthatóak.

Költési időszakban, április 1. és október 31. között a fecskefészkek eltávolítása tilos, sőt, nem is engedélyez(tet)hető!

Fészekleverés esetén leggyorsabban és leghatékonyabban néhány soros e-mailben, lehetőleg okostelefonnal is készíthető bizonyító fotókkal együtt, tájékoztassuk a hatóságot.

Műfészkek kihelyezése

A vészes állománycsökkenés közepette jó hír, hogy a fecskék költése műfészkekkel hatékonyan segíthető. Az elmúlt tíz év tapasztalata alapján a madarakat segítő műfecskefészkeket is lakott fészkek mellé, telepek bővítésére kihelyezve érdemes alkalmazni.

Mesterséges molnárfecsketelepek

A telepesen költő, jellemzően lakó- és középületlakó molnárfecskék esetében lehetőség van mesterséges telepek kialakítására. Ezeknek két típusa van. A lábazaton álló műfészektelepek alkalmasak az útban lévő fecskefészkek áttelepíthetésére az épületekről úgy, hogy a madarak ne veszítsék el a költőhelyüket, és évről évre visszatérhessenek.

Fecskebarát épületmunkák

A sárfészket építő molnár- és füstifecske-állomány országos védelme kapcsán a legkritikusabb kérdés a madarak által lakott épületeken végzet munkák természet- és állatvédelmi törvény előírásait is betartó megvalósítása. Ennek lényege, hogy a fészkeket csakis engedély birtokában, és a költési időszakon kívül szabad eltávolítani, és az épület felújítását követően gondoskodni kellene a kényszerűségből megsemmisült fészkek pótlásáról műfészkekkel vagy mesterséges molnárfecsketelep közeli kihelyezésével.

Fecskepelenka felszerelése

Egyszerű, de nagyszerű ötlet a fecskepelenka (Fotó: Orbán Zoltán, forrás: mme.hu)

Az ember-fecske konfliktusok hátterében álló ürülékpotyogás fecskepelenka felszerelésével jelentős mértékben vagy teljesen kiküszöbölhető.

Sárgyűjtőhelyek kialakítása

A jelentős részben aszfalttal, betonnal, térburkoló kővel fedett talajú lakott területek fecskéinek, különösen a városközpontokba is bemerészkedő molnárfecskéknek, a mind gyakoribb aszályos tavaszokon, nyárelőkön szinte lehetetlen sarat találniuk. Ezért fecskés környéken vagy ahol szeretnénk vendégül látni a kis rovarvadászokat, létesítsünk sárgyűjtőhelyet.

A fecskék védelmének további lehetőségeiről itt tájékozódhat >>

Önt is várja a Madárbarát kert program!

A Madárbarát kert program a különböző lakó- és munkahelyi környezethez alkalmazkodó madárvédelmi módszertani gyűjtemény. A Madárbarát kert a családi házak, háztáji kiskertek, parkok és arborétumok; a Madárbarát óvoda és a Madárbarát iskola az oktatási intézmények; a Madárbarát panel a panelházak lakóinak, aMadárbarát munkahely az irodában dolgozók és munkáltatók alprograma.

A programban való részvételhez nincs szükség különösebb madártani ismeretre, jártasságra, a regisztrációt követően megküldött Madárbarát Kert Kalendárium és a honlap minden szükséges információt tartalmaz. A különböző madárvédelmi eszközök és téli madáreleség pedig a kertészeti és barkácsüzletek mellett azMME boltjában is beszerezhető.

(Fotó: Orbán Zoltán, a kép forrása: mme.hu)

Elegendő már egy-két madárodú, egy itatónak használt virágalátét, télen pedig egy kis etető a kertbe, az óvoda- és iskolaudvarba, ablakba, és máris élvezhetjük tollas barátaink közelségét. Ha pedig már ott vannak, a pedagógusokat és a szülőket a nevelésben, a gyerekeket és felnőtteket a kikapcsolódásban, a gazdálkodókat és a kiskert-tulajdonosokat a kártevők távol tartásában segítik a madarak.

Az elismerő tábla megszerzésének feltétele, hogy a program résztvevője a regisztrációt követően legalább egy mesterséges madárodú kihelyezésével, itató folyamatos működtetésével és téli madáretetéssel végzett egy évnyi madárbarát kertészkedést követően a regisztrációs csomagban kapott jelentőlap beküldésével tájékoztassa az MME központi irodáját az általa végzett madárvédelmi munkáról. Az információk értékelését és elfogadását követően postai úton megküldjük a ház falára, ajtóra, kerítésre kihelyezhető elismerő táblát, mely hirdeti, hogy itt egy madárbarát lakik és tevékenykedik.

A Madárbarát kert programnak 2020-ban már közel 8.000 regisztrált tagja volt országszerte, köztük ezernél is több óvoda és iskola.

(Forrás: mme.hu)

Még érdekes lehet ...


2025. március 21., Péntek

Vajon mire készül Dolhai Attila Zalaszentbalázson?

Rejtélyes információt osztott meg követőivel közösségi oldalán.


Borminősítéstől a kaj horvát kultúráig – hétvégi programok Dél-Zalában

Letenyén vasárnap kisállatbemutatóra várják az érdeklődőket.


2025. március 20., Csütörtök

Újabb kanizsai siker a rangos gasztroversenyen!

Wilheim Dávid hozta el a különdíjat a Grand Prix Gelato Hungary fagylaltversenyről.


2025. március 16., Vasárnap

50 forintos csomagolások: ezt a terméket váltották vissza leggyakrabban

2024-ben csak fémdobozból 360 milliót cseréltek pénzre Magyarországon.


2025. március 08., Szombat

Óraátállítás március utolsó hétvégéjén

Ismét egy órával kevesebbet aludhatunk majd.


A takarítás 2025-ben már nem női feladat, hanem közös felelősség egy nőnapi felmérés szerint

Az életkor előrehaladtával az emberek kissé szívesebben dolgoznak a kertben, mint az otthonukban.


2025. március 07., Péntek

A háború idején lefalazták, így sikerült megmenteni

A keszthelyi Festetics-kastélyban található Magyarország egyetlen épen maradt főúri magánkönyvtára.


2025. március 03., Hétfő

Rejtélyes koponya került elő Balatonmagyaródon

Mongolid jellegzetességeket hordoz a maradvány.


2025. február 28., Péntek

Ha farsang, akkor fánkfesztivál!

Az év legédesebb fesztiválját március 1-jén rendezi meg a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház.


2025. február 23., Vasárnap

Nagyranőtt rágcsáló okoz egyre több problémát Dél-Zalában

Nagy a baj, a nutriát már vadászattal kell irtani.


2025. február 22., Szombat

Hétvégi programajánló

Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.


2025. február 18., Kedd

Hetvenöt éve pöfög a kisvasút a Balaton mellett +VIDEÓ

A Balatonfenyvesi Kisvasút nemcsak a helyiek és a turisták kedvence, hanem a magyar kisvasutak történetének élő emléke is.

+