Érdekes - 2021. február 25., Csütörtök
#fagy #gyümölcsfa #gazdaság #kertészet #rügyvizsgálat

Máris elfagyott a kajszi a februári hideg éjszakákon?

Máris elfagyott a kajszi a februári hideg éjszakákon?

Archív fotó (MTI/Varga György)

Jogosan aggódnak a kertészek, főleg a kajszifák indultak be már február elején. Volt ahol már a sziromlevelek piros színe is kibukkant a rügypikkelyek alól.

Dr. Sicz György kertészmérnök Békéscsaba nyugati oldalán, a kajszi és az őszibarack ültetvényében végezett rügyvizsgálatot. Szomorú és ugyanakkor tanulságos eredménnyel járt a rügyek boncolgatása: 55%-os és 89%-os fagykárt talált.

Az a kertész, aki most telepít valamilyen gyümölcsfát, a fajta fagy és betegség ellenállóságára is gondoljon. Ne kapkodja el a vásárlást, inkább kutassa fel a kertje számára legalkalmasabb csemetét árúsító faiskolát. Szerencsére a cseresznyék, a meggyek, de az őszibarackok többsége sem volt még olyan fejlett, hogy ezek a februári hidegek komolyabb kárt okozhattak volna bennük. Az almatermésűek pedig még alszanak. A csonthéjasokon és persze az almaféléken, a szőlőn is el lehet még végezni a tavaszi lemosását.

A márciusi fagyokra még számítanunk kell!

Szélcsendes, csillagfényes éjszakákon a talaj felett 0 °C alá hűlhet a levegő. A talajból kisugárzik a hideg. Az ültetvényekben füstöléssel, a korona feletti fagyvédelmi öntözéssel, paraffingyertyával végzett ültetvényfűtéssel, telepített vagy traktor által vontatott hőlégfúvó berendezéssel és légkeveréssel is védekezhetünk. Ezekkel még a 6-8 °C-os fagytól is megóvhatjuk a fákat. A házikertekben tilos a tűzgyújtás, a füst a szomszédokat is zavarná. Az északról érkező sarkvidéki fagyok ellen, a szállított fagy ellen pedig nem tudunk védekezni az ültetvényekben sem.

A virágzó fák különösen érzékenyek a mínuszokra. Fel tudjuk készíteni a fáinkat a várhatóan megérkező hidegre. A jó kondíciójú fák a kisebb fagyokat károsodás nélkül túlélik. A rügyfakadás után, bimbós állapotban már érdemes valamelyik foszfort, kalciumot, cinket és főleg bórt tartalmazó komplex lombtrágyával permetezni. Ekkor már kialakult az a növényi felület (igaz, hogy még nagyon kicsi), amely képes felvenni a tápelemeket. Tehát csak megelőzéssel védekezhetünk, az elfagyott virágot nem tudjuk életre kelteni.

A rovarhoteleket, más néven méhecske hoteleket, darázsgarázsokat már ki lehet helyezni a kertbe, az esőtől védett, naposabb erkélyekre. A beporzó fajok legnépesebb csoportjába tartoznak azok a magányosan élő méh és darázsfajok, melyek beköltöznek a mesterséges odúkba. Nem támadnak, nem kell félni tőlük! A családokban élő támadékony háziméhek és darazsak itt nem telepednek meg, mert ebben nem tudnak lépet építeni, családot nevelni.

(Forrás: Agroinform)

Még érdekes lehet ...


2023. szeptember 15., Péntek

Hétvégi programajánló

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2023. szeptember 14., Csütörtök

Erősödőben a családközpontú szemlélet a beteg gyerekek ellátásában

Idén 99 éves a Magyar Gyermekorvosok Társasága, amely idei nagygyűlésén a családközpontúságra helyezi a hangsúlyt Keszthelyen, 2023. szeptember 15-17. között.


2023. szeptember 08., Péntek

Fesztiválok hétvégéje

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2023. szeptember 01., Péntek

Hétvégi programajánló

Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!


2023. augusztus 26., Szombat

Télikabátra nincs szükség...

Az Alsótemplom előtti egyik padon úgy tűnik valaki sietősen tépte le magáról a meleg télikabátot, amit aztán ott is hagyott.


2023. augusztus 25., Péntek

Hétvégi programajánló

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2023. augusztus 18., Péntek

Hétvégi programajánló

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2023. augusztus 11., Péntek

Hétvégi programajánló

Kikapcsolódna a hétvégén? Van miből válogatni.


2023. július 28., Péntek

Hétvégi programajánló

Kikapcsolódna a hétvégén? Van miből válogatni.


2023. július 21., Péntek

Hétvégi programajánló

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.

#Nagykanizsa

72 milliót költöttek el a semmire

72 milliót költöttek el a semmire

2023. szeptember 20. - Kanizsa

Óvodai rekonstrukciók

Óvodai rekonstrukciók

2023. szeptember 18. - Kanizsa

Százezrekért kaptak diszkrét kezelést

Százezrekért kaptak diszkrét kezelést

2023. szeptember 15. - Kék hírek

Kisfakoson is kezdődhet az aszfaltozás

Kisfakoson is kezdődhet az aszfaltozás

2023. szeptember 15. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2023. szeptember 15. - Érdekes

Ettél dödöllét?!

Ettél dödöllét?!

2023. szeptember 14. - Kanizsa

+