Thummerer Vilmos bora aranyérmet érdemelt a Chardonnay du Monde nemzetközi borversenyen
Thummerer Vilmos 2019-es évjáratú Egri Chardonnay Battonage-a aranyérmet hozott haza a Chardonnay világbajnokságról, Franciaországból.
A Chardonnay du Monde nemzetközi borverseny a világ legjobb Chardonnay-it ismeri el. A márciusban megrendezett megmérettetésen 36 ország 604 tétele szerepelt. Ebben a rangos mezőnyben nyert aranyérmet egyedüli magyarként a Thummerer Pincészet Chardonnay-ja.
„Ez az eredmény azért is különösen értékes számunkra, mert a Chardonnay du Monde
a többi nemzetközi versenytől jóval szigorúbb minőségi előírásokat támaszt, az egyik legmagasabb presztízsű díjak egyike”
– mondta Thummerer Vilmos, a pincészet alapítója.
Hozzátette: nagyon boldog vagyok, hogy Magyarország nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményt ért el, hiszen kilenc éremmel a negyedik helyen végzett a rangos verseny éremtáblázatán, Franciaország, Svájc és Kanada mögött. Nagyon kellett ez az elismerés a hazai borászatnak, mert a mögöttünk álló nehéz év után ki vagyunk éhezve a sikerre. Úgy gondolom, joggal lehetünk büszkék.
(Forrás: Magyar Konyha)
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
A magyar üzletember, milliárdos a Nagykanizsai Szakmai Vizsgaközpont meghívására érkezett a városba.
Kitüntetett szerepet kapott a magyar Nobel-díjasok tisztelete.
Jelen állás szerint 39 ország több mint 300 külföldi úszója is tempózik majd a Balatonban július 20-án.
Újabb izgalmakban bővelkedő program a fürdővárosban.
A Letenyei Polgári Egylet május 25-én 14 órától várja az érdeklődőket a sportpályán.