Illusztráció (A kép forrása: Unsplash)
Elő a strandcucokkal és a napolajjal! Számítások szerint június közepétől igazi strandidő köszönt be Kárpát-medencébe, így a Balaton térségébe is. Az átlagosnál melegebb és szárazabb lesz a június, a július és az augusztus is.
Az Egyesült Királyságban működő, független kormányközi szervezet, az Európai Középtávú Előrejelző Központ (ECMWF) hosszútávú előrejelzései szerint 2021. június közepétől nagy valószínűséggel az átlagnál melegebb és szárazabb lesz az időjárás hazánk területén. Kifejezetten jó időt jósolnak a Kárpát-medence területére, főként a Dunántúlra, ezen belül a Balaton térségére. A térképes előrejelzés természetesen nem jelenti azt, hogy a nyár minden egyes napján, vagy hétvégéjén hétágra süt majd a nap, de 60-70% az esély arra, hogy átlagosan melegebb lesz.
2021 tavasza nem kecsegtetett bennünket semmi jóval, a március végi, április eleji fagyok jelentős károkat okoztak a Balaton térségének gyümölcsöseiben. Ráadásul az átlagnál hűvösebb és szelesebb időjárás volt május végén is a térségben. Hiába nyitottak ki a balatoni strandok, bizony a víz hőmérséklete 16-17 fok körül mozgott.
– Június 1-jétől fokozatosan melegszik a levegő, a hét végén pedig a legmagasabb nappali hőmérséklet elérheti a 25 fokot, és az éjszakai minimum hőmérsékletek sem mennek 15 fok alá. A több napsütésnek köszönhetően valószínűleg június 10-től a tó vízhőfoka elérheti a 20 fokot – tájékoztatott Horváth Ákos, az Országos Meteorológiai Szolgálat Siófoki Viharjelző Obszervatóriumának vezetője, aki hozzátette, sokéves átlagban a legmagasabb vízhőmérséklet értékek július hónapra esnek, amikor a nap is magasan jár, és a napi átlagos léghőmérséklet is a magas.
Ilyenkor előfordul, hogy 28 fok fölé is emelkedik a standard körülmények között mért vízhőmérséklet.
A Balaton vízhőfoka 2006-ban volt a legmagasabb. Abban az évben, július 28-án 31 fokot mértek a parttól 40-60 méter távolságban kb. 2.5 méter mély vízben az 1 méter mélységben található mérőműszerek.
(Forrás: Like Balaton/Krausz Andrea)
A március végi időjárás ismét bebizonyította, mennyire kiszámíthatatlan tud lenni a tavasz: több térségben is váratlanul, heves záporokkal és jégesővel csaptak le a viharok.
Rejtélyes információt osztott meg követőivel közösségi oldalán.
Letenyén vasárnap kisállatbemutatóra várják az érdeklődőket.
Wilheim Dávid hozta el a különdíjat a Grand Prix Gelato Hungary fagylaltversenyről.
2024-ben csak fémdobozból 360 milliót cseréltek pénzre Magyarországon.
Ismét egy órával kevesebbet aludhatunk majd.
Az életkor előrehaladtával az emberek kissé szívesebben dolgoznak a kertben, mint az otthonukban.
A legfontosabb: a hölgyeket köszöntjük.
A keszthelyi Festetics-kastélyban található Magyarország egyetlen épen maradt főúri magánkönyvtára.
Mongolid jellegzetességeket hordoz a maradvány.
Az év legédesebb fesztiválját március 1-jén rendezi meg a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház.
Nagy a baj, a nutriát már vadászattal kell irtani.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.