(A kép forrása: YouTube/vaol)
A vaol.hu az Állatvédők Vasi Egyesületének védenceit kéri fel, hogy napról napra, játékos módon jósolják meg a torna mérkőzéseinek eredményeit. Az Európa-bajnokság nyitómeccsét, vagyis a Törökország-Olaszország összecsapást egy sirály tippelte meg, aki néhány hete vendégeskedik az egyesületnél.
A madár legyengült állapotban, egy víztől távol eső lakókörnyezetből került az állatvédőkhöz. Látható sérülései nem voltak, így a gondos ellátásnak köszönhetően gyorsan regenerálódott, heteken belül szabadon engedhető.
Amit pedig a meccsel kapcsolatban jósolt: úgy tűnik, egyértelműen az olasz válogatottra tippelt, és nem is tévedett. Itália legjobbjai 3-0-ra verték a törököket, a sirály jóslata pedig bejött. Mint írják, a madár háromszor koppintotta oda a csőrét Olaszország zászlajához, szóval ha ez a gólokra enged következtetni, akkor kijelenthető: ez a szárnyas valamit nagyon tud.
A lap hozzáteszi, a kezdeményezéssel a szórakoztatáson túl cél az egyesület állatainak támogatása is: a kis jósok szinte egytől egyig várják még álomgazdájukat. Az újság bízik benne, hogy bemutatásukkal hozzájárul ahhoz, hogy az emberek jobban megismerhessék őket. Ha pedig valamelyikük belopja magát a szívükbe, keressék az egyesületet bizalommal, amelynek tagjai örömmel segítik majd Önöket az örökbefogadási folyamat során.
(Forrás: travelo.hu)
Veszélyes helyzetet rögzített egy autós fedélzeti kamerája a 7-es főút balatonfenyvesi szakaszán. A felvételen jól látszik, ahogy egy kisebb csapat szarvas a vasút mentén fut, majd váratlanul az úttestre tör, egyenesen az autók közé.
Nagy területen 20 Celsius-fok fölé emelkedett a levegő hőmérséklete.
A tojásfán és a tojásalagútban több mint 12 ezer hímes tojás kapott helyet.
A keresztény egyház virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezik, amikor a tömeg olajfa, vagy pálmagallyakat terítve köszöntötte őt.
Az erdőjárás ez idő tájt fokozott óvatosságot igényel - hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Magyarország egyik legnagyobb állami erdő- és vadgazdálkodója.
Három zalai városban is feltűnhetnek: Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen.
A vármegye számos településén tartanak megemlékezéseket az 1848-1849-es forradalomról és szabadságharcról.
Nemzeti színekben kerülhet tölcsérbe a fagyi az ünnepi hétvégén.
Az érintett települések között szerepel többek között Nagykanizsa, Keszthely, Hévíz, Zalaegerszeg, Zalakaros, Balatongyörök, Pacsa, Letenye, Lenti, Zalaszentgrót és számos kisebb zalai község is. A lista több mint száz települést tartalmaz, a teljes felso
2000 és 2010 között a magyarországi fészkelőfecske-állomány 62 százaléka eltűnt.