Ez az első olyan hazai relikvia, amely szurkolással kapcsolatosan hivatalos rekordot állít fel, emellett elnyerte a leghosszabb magyarországi sál címet is (A kép forrása: Telenor Hungary/Facebook)
A Telenor által szervezett sajtótájékoztatón jelentették be az ország leghosszabb szurkolói sáljának világrekordját. A telekommunikációs cég közösségi megmozdulással készítette elő az idei nyár nagyszabású sporteseményeire felkészülve Magyarország leghosszabb szurkolói sáljának rekordkísérletét, amely „a különbözőségeink ellenére az összefogás, a magyar csapatainkért az egyként szurkolás üzenetét hordozza” – fogalmazott a csütörtöki online sajtóeseményen Dolezsai Gergely, a Telenor Magyarország márka- és marketingkommunikációs igazgatója.
Ezt a közös szurkolást tehát egy kézzel fogható tárggyal, egészen pontosan egy óriás méretűvé növesztett sállal akarták szimbolizálni. Ezért létrehoztak egy weboldalt, ahova rövid szurkolói üzeneteket vártak a magyar sportolók, válogatott csapatok támogatására, és amelyen összesen 1787 ilyen üzenetet sikerült regisztrálni az ország 500 településéről. Ezek aztán egyméteres sáldarabokra kerültek fel, amelyeket végül egybefűztek az összefogás szimbolizálására, és amelynek így, a hitelesített, teljes hossza új magyarországi rekord lett.
Dolezsai Gergely, a Telenor Magyarország márka- és marketingkommunikációs igazgatója és Gál Gábor, a magyarországi rekordok regisztrátora (A kép forrása: Telenor Hungary/Facebook)
Az óriás sál egy darabja a Westend bevásárlóközpont előtt látható, az ott kiállított installáció egy hétig működik szelfipontként. A sálat aztán feldarabolják, hogy minden üzenetet beküldő megkapja a sál saját üzenetével ellátott darabját, és a legközelebbi meccsen, sporteseményen már azzal a nyakában buzdíthassa a magyar sportolóinkat.
A rekordkísérlet mérése során a sálat egy focipályán 50 méteres hosszú csíkokban fektették le kígyózó formában, hogy egyszerre lehessen lefényképezni egy drón segítségével. A több száz kilogramm súlyú sál teljes hosszában az egész pályát beterítette 357,4 négyzetméteren, amelynek eredményeként született meg az új, magyarországi rekord: összesen, a beküldött üzenetek számával megegyező, 1787 méteres, húsz centiméter széles szurkolói sál került be a Guinness Rekordok könyvébe.
A világ leghosszabb szurkolói sál-rekordját tehát Magyarországon jegyzik. Mintegy 350 kilogramm piros, fehér, zöld és – a szurkolói feliratokhoz – fekete színű fonalat kellett rendelni hozzá Franciaországból, hazánkban ugyanis már nem foglalkoznak fonálfestéssel. A sálat egy kisüzemben gépekkel kötötték, a munka nyolc napig tartott, éjjel és nappal, szünet nélkül. Ha kiterítenénk teljes hosszában ezt a rekorder méretű sálat, akkor a trikolor kötöttáru mellett a Szabadság hídtól egészen a Lánchídig kellene sétálnunk.
(Forrás: travelo.hu)
A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.
A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Elképzelhető, hogy idővel valóban „magyar tengerként” hivatkozhatunk majd a Balatonra…
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
A hirtelen jött lehűlés, az ezzel járó csapadékos időjárás alaposan próbára teszi a hosszú vándorútra készülő molnárfecske és füstifecske állományt.