Illusztráció (A kép forrása: Unsplash)
A magyar állam nem tud adatgyűjtésről.
A többi között tényfeltáró újságírók, médiatulajdonosok is voltak azon magyar célszemélyek között, akik ellen használták az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust – írta a Telex.hu a Direkt36-ra hivatkozva.
Az üggyel kapcsolatban a Horváth József titkosszolgálati szakértő a Magyar Nemzetnek azt mondta:
a megjelent cikkekben semmiféle hírt nem lát, mivel Magyarországon senkit nem figyelhetnek meg bírói, valamint igazságügyi miniszteri engedély nélkül.
A szakértő teljesen természetesnek tartja, hogy a technika fejlődésének köszönhetően rendre új termékek jelennek meg a piacon, amelyekből értelemszerűen a magyar állam is vásárol. Ez azonban elmondható a világ legtöbb titkosszolgálatáról – jegyezte meg.
Horváth József hozzátette:
kétli, hogy egy csúcstechnológiát képviselő izraeli fejlesztésű kémszoftver bármilyen nyomot hagyhat a telefonokon.
Halász János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke közleményében azt írta:
a Belügyminisztérium vezetői rendszeresen beszámolnak az Országgyűlés illetékes bizottságai előtt a titkosszolgálatok információgyűjtő tevékenységéről, ezeken valamennyi parlamenti párt képviselteti magát.
A magyar kormány annyit közölt, hogy nincs tudomásuk adagyűjtésről. Hozzátették: Magyarország „jogállam, és így minden egyén esetében mindig a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el”.
A Telex szerint a kémszoftver kapcsán érintett lehet Varga Zoltán üzletember, a 24.hu tulajdonosa és egyes üzlettársai vagy ismerősei; Panyi Szabolcs és Szabó András Direkt36-os újságírók és Dercsényi Dávid, a HVG volt újságírója.
(Forrás: vg.hu)
Veszélyes helyzetet rögzített egy autós fedélzeti kamerája a 7-es főút balatonfenyvesi szakaszán. A felvételen jól látszik, ahogy egy kisebb csapat szarvas a vasút mentén fut, majd váratlanul az úttestre tör, egyenesen az autók közé.
Nagy területen 20 Celsius-fok fölé emelkedett a levegő hőmérséklete.
A tojásfán és a tojásalagútban több mint 12 ezer hímes tojás kapott helyet.
A keresztény egyház virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezik, amikor a tömeg olajfa, vagy pálmagallyakat terítve köszöntötte őt.
Az erdőjárás ez idő tájt fokozott óvatosságot igényel - hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Magyarország egyik legnagyobb állami erdő- és vadgazdálkodója.
Három zalai városban is feltűnhetnek: Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen.
A vármegye számos településén tartanak megemlékezéseket az 1848-1849-es forradalomról és szabadságharcról.
Nemzeti színekben kerülhet tölcsérbe a fagyi az ünnepi hétvégén.
Az érintett települések között szerepel többek között Nagykanizsa, Keszthely, Hévíz, Zalaegerszeg, Zalakaros, Balatongyörök, Pacsa, Letenye, Lenti, Zalaszentgrót és számos kisebb zalai község is. A lista több mint száz települést tartalmaz, a teljes felso
2000 és 2010 között a magyarországi fészkelőfecske-állomány 62 százaléka eltűnt.