(A kép forrása: segits.be)
Idén csupa színes madár, a vörös gém, a kékbegy és a zöld küllő versenyeztek egymással. Július 25-ig lehetett szavazni az egyesület honlapján, 26-án pedig kihirdették a nyertest: 41%-kal a zöld küllő vitte a prímet. A második helyen a kékbegy végzett 32%-kal, a vörös gém pedig a voksok 23%-át nyerte el. Összesen 11123 szavazat érkezett.
Az MME 1979 óta választatja meg a nagyközönséggel az Év Madarát. A program célja, hogy minden évben olyan madárfajra hívja fel a figyelmet, amelynek védelmében a társadalomnak is nagy szerepe lehet. Jövőre a harkályféléket és az erdők madarait szeretnék közelebb hozni az érdeklődőkhöz.
A zöld küllő egy gyakori harkályféle. Városi parkokban ugyanúgy megjelenhet, mint ártéri vagy ligetes erdőkben, fasorokban, temetőkben. A zárt erdőket elkerüli. A fák kérge alatt lárvák, bábok, rovarok után kutat, de kedvenc csemegéi a hangyák. Nem rest a talajon is keresgélni. Odúját saját maga készíti és több évig is használhatja. Magyarországon 15-17 ezer pár fészkel, állománya növekedést mutat. Védett, természetvédelmi értéke 50 000 Ft.
(Forrás: turistamagazin.hu)
A rajt ezúttal is Zamárdiban lesz, az indulóknak Tihanyig oda-vissza összesen nyolc kilométert kell megtenniük.
A pünkösdi hosszú hétvége rengeteg érdekes programot kínál. Mutatjuk!
Mintha csak most gördült volna ki a gyártószalagról, pedig már több mint 70 éves.
Fán lógó méhrajt kellett begyűjteni Nagyrécsén.
A 24. VinAgora Nemzetközi Borversenyen aranyérmet nyert a KRÓNIKA, a 2021-es hordós érlelésű chardonnay.
Pénteken és szombaton feltárulnak az espressók, cappuccinók és moccacinók rejtelmei Zalakaroson.
Látványos kísérletekből ezúttal sem volt hiány.
A résztvevők meséken, játékokon keresztül ismerhetik meg a városi parkok élővilágát.
A varjúszülők ilyenkor a fészket elhagyó, de még ügyetlen kicsinyeiket óvják.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Kikapcsolódna a hétvégén? Van miből válogatni.