Érdekes - 2021. július 29., Csütörtök
#csillaghullás #Perseidák #csillagles #meteorraj #nyár

Egy hét a csillagok alatt

Egy hét a csillagok alatt

Csillaghullás Nagykanizsán 2019 nyarán (Archív, fotó: MTI/Varga György)

Augusztus 12. és 13. éjjelén lesznek a leglátványosabbak a Perseidák hullócsillagai, az Egy hét a csillagok alatt programsorozat részeként a Perseida-maximum környékére szervezett bemutatókon több mint harminc helyszínen várják majd amatőr csillagászok, csillagvizsgálók és egyesületek az érdeklődőket – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

A Perseidák hullócsillagai az év legjobban megfigyelhető meteorzáporaként bukkannak fel az éjszakai égen. Óránként legalább 20-30 hullócsillagra lehet számítani – olvasható a közleményben.

Mint írják, a Perseida meteorraj tetőzése viszonylag hosszú ideig tart, így a környező éjszakákon, augusztus 11-én és 13-án éjjel is érdemes lesz az égboltot vizsgálni. A Perseidák sötétedéstől kezdődően, este 10 órától érkeznek az észak-keleti égbolt irányából. A felvillanások azonban a radiánstól távolabb, 40-50 fokra is feltűnhetnek.

A Hold idén viszonylag korán nyugszik, tovább növelve a sikeres hullócsillagles esélyét.

A hullócsillagok valójában apró, többségében porszemcse méretű mikrometeoroiodok, amelyeket tipikusan üstökösök, olykor pedig aszteroidák szórtak szét Nap körüli pályájukon. A Föld éves keringésekor áthalad ezeken a lazán kötött, ritkás porfelhőkön, ütközve az üstökösök hátrahagyott törmelékével.

Szórványos hullócsillagokat bármikor megtekinthetők az égen, azonban a gyakorlatban ezek elég ritkák. Megtekintésükre azonban sokkal jobb lehetőség kínálkozik, amikor

a Föld évente menetrendszerűen áthalad egy-egy frissebb porfelhőn, amelyeket az utóbbi években-évtizedekben a belső-Naprendszerben járt üstökösök hagytak hátra.

Az ilyenkor tapasztalható tömeges, rajszerű hullócsillagzáporokból több tucatot ismerünk, többek között a Quadrantidákat, a Geminidákat, a Leonidákat vagy a Perseidákat. Érdekesség, hogy nevüket a hullócsillagok beérkezési iránya által kijelölt csillagkép után kapták, a hullócsillagok látszólag az adott csillagkép egy radiánspontjából sugárzanak szét – emlékeztet a kommüniké.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló nyári programjain továbbra is közelebbről megvizsgálható nagytávcsövekkel a Jupiter és a Szaturnusz, a legszebb nyári csillaghalmazok és a ködök. A Perseida meteorrajról bővebb információk a Svábhegyi Csillagvizsgáló blogján találhatók – áll az összegzésben.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2026. április 09., Csütörtök

Hajszálon múlt a tragédia a 7-es úton +VIDEO

Veszélyes helyzetet rögzített egy autós fedélzeti kamerája a 7-es főút balatonfenyvesi szakaszán. A felvételen jól látszik, ahogy egy kisebb csapat szarvas a vasút mentén fut, majd váratlanul az úttestre tör, egyenesen az autók közé.


2026. április 05., Vasárnap

A vasárnapi az év eddigi legmelegebb napja

Nagy területen 20 Celsius-fok fölé emelkedett a levegő hőmérséklete.


2026. április 04., Szombat

Idén is várja látogatóit Kéthelyen a látványos húsvéti park

A tojásfán és a tojásalagútban több mint 12 ezer hímes tojás kapott helyet.


2026. március 29., Vasárnap

Virágvasárnap: hit és hagyomány

A keresztény egyház virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezik, amikor a tömeg olajfa, vagy pálmagallyakat terítve köszöntötte őt.


2026. március 22., Vasárnap

Élet születik – malacoznak a kocák

Az erdőjárás ez idő tájt fokozott óvatosságot igényel - hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Magyarország egyik legnagyobb állami erdő- és vadgazdálkodója.


2026. március 15., Vasárnap

Ismét útra kelnek Magyarországon a Google Street View autói

Három zalai városban is feltűnhetnek: Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen.


2026. március 12., Csütörtök

Programok, megemlékezések a nemzeti ünnepen

A vármegye számos településén tartanak megemlékezéseket az 1848-1849-es forradalomról és szabadságharcról.


2026. március 08., Vasárnap

Nyitnak a fagyizók a Balatonnál

Nemzeti színekben kerülhet tölcsérbe a fagyi az ünnepi hétvégén.


2026. március 02., Hétfő

Zárlat alatt szinte az egész vármegye

Az érintett települések között szerepel többek között Nagykanizsa, Keszthely, Hévíz, Zalaegerszeg, Zalakaros, Balatongyörök, Pacsa, Letenye, Lenti, Zalaszentgrót és számos kisebb zalai község is. A lista több mint száz települést tartalmaz, a teljes felso


2026. március 01., Vasárnap

A klímaváltozás drámai hatása: kétmillió fecske hiányzik Magyarországról

2000 és 2010 között a magyarországi fészkelőfecske-állomány 62 százaléka eltűnt.

+