Illusztráció (A kép forrása: Pexels)
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége Dr. Geri István textilvegyész szakértő vezetésével értékelte tudományos mérésekre, publikációkra támaszkodva a jelenlegi járvány miatt használatban lévő maszkokat. A SARS-CoV-2 vírus megjelentését követően, a kezdeti tanácstalanság időszakában eltérő vélemények jelentek meg szakemberektől a maszk használatáról és hasznosságáról. Volt, aki haszontalannak, sőt egyenesen károsnak tartotta a hordását, mert, hogy nem véd, sőt ellenkezőleg, segíti a vírus terjedését, mások viszont szorgalmazták a használatát, a „te maszkod véd engem, az én maszkom véd téged” szlogen szerint. Végül a maszk használatának hasznossága bebizonyosodott.
Először nézzük meg magát a vírust! Függetlenül attól, hogy a tudósok máig nem egyeztek meg abban, hogy a vírus élőlény-e vagy az élet határán van, esetleg élettelen rendszer, a maszk használata szempontjából fontos a mérete.
A vírus mérete is intervallumban adható meg, amely a mérések szerint 80 nm-130 nm közötti (az nm, 1 nanométer, a méter 1 milliárdod része). Ha ebből az értékből indulunk ki, akkor olyan szűrőt kellene kialakítani a maszk anyagaként, amelyben a nyílások mérete valamivel kisebb. mint 80 nm, hogy a vírusrészecskék fennakadjanak rajta. Viszont azt is tudjuk, hogy a vírus mikro-cseppekben és aeroszol részecskékben vagy hozzájuk tapadva „utazik” a levegőben. A kilélegzett, kiköhögött vagy tüsszentéssel kijuttatott folyadékcseppek mérete széles határok között mozog, vannak 10000 nm-nél nagyobbak és kisebbek, egészen nano-méretig. A kisebbek az aeroszol kategóriába tartoznak. Köhögéssel kb. 2 m-re, tüsszentéssel 6 m-re is eljut a vírus az aeroszollal.
Korábban házilag, különböző textíliából készítettek maszkot, valamint elérhetőek voltak a sebészeti maszkok és a respirátor maszkok. A pandémia kezdetén hasznos vizsgálatokat publikált a University of Edinburgh a különböző anyagok hatékonyságáról. A hagyományos szöveteknél vagy hurkolt termékeknél hatékonyabban szűrnek a nem szőtt textíliák (vlies) anyagok és az ún. nanotextíliák, amelyekben az elemi szálak és a nyílások mérete 100 nm körüli.
A szűrési hatékonyság szabványos vizsgálatához használt aeroszol részecskék átlagos mérete 300 nm. A FFP1 jelzésű respirátornak ki kell tudnia szűrni a részecskék legalább 80%-át, a FFP2-nek a 94%-ot, az N95 és KN95-nek a 95%-ot, az FFP3-nek pedig a 99%-ot.
A jelenleg Magyarországon a fogyasztók nagytöbbsége a sebészeti maszkokat használja.
Ennek hatékonysága viszont 55%.
Több országban előírásra került az FFP2 respirátorok használata.
A Prágai Műszaki Egyetem kutatói rámutattak, hogy a maszk kialakítása, formája legalább annyira fontos, mint az anyaga, mert ha a széle nem illeszkedik pontosan az archoz, akkor a réseken nagy sebességgel áramló fertőzött levegő ferőzésveszélyt jelent.
A kérdés fogyasztóvédelmi, de természetesen egészségügyi szempontból is fontos, hogy melyik maszk jó. A számok egyértelműen azt mutatják, hogy az FFP2 maszkok használata sokkal jobban véd a vírusok ellen, mint a sebészeti maszkok.
Ezért a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége felhívja a fogyasztók figyelmét minimálisan az FFP2 maszkok használatára.
Célszerű az FFP2-es maszkok használata, amelyet gondosan illesztünk fel az arcra, a legkisebb réseket is megszüntetve.
(Forrás: FEOSZ)
Veszélyes helyzetet rögzített egy autós fedélzeti kamerája a 7-es főút balatonfenyvesi szakaszán. A felvételen jól látszik, ahogy egy kisebb csapat szarvas a vasút mentén fut, majd váratlanul az úttestre tör, egyenesen az autók közé.
Nagy területen 20 Celsius-fok fölé emelkedett a levegő hőmérséklete.
A tojásfán és a tojásalagútban több mint 12 ezer hímes tojás kapott helyet.
A keresztény egyház virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezik, amikor a tömeg olajfa, vagy pálmagallyakat terítve köszöntötte őt.
Az erdőjárás ez idő tájt fokozott óvatosságot igényel - hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Magyarország egyik legnagyobb állami erdő- és vadgazdálkodója.
Három zalai városban is feltűnhetnek: Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen.
A vármegye számos településén tartanak megemlékezéseket az 1848-1849-es forradalomról és szabadságharcról.
Nemzeti színekben kerülhet tölcsérbe a fagyi az ünnepi hétvégén.
Az érintett települések között szerepel többek között Nagykanizsa, Keszthely, Hévíz, Zalaegerszeg, Zalakaros, Balatongyörök, Pacsa, Letenye, Lenti, Zalaszentgrót és számos kisebb zalai község is. A lista több mint száz települést tartalmaz, a teljes felso
2000 és 2010 között a magyarországi fészkelőfecske-állomány 62 százaléka eltűnt.