(Fotó: MTI)
Ma van húshagyókedd. Ez a nap a farsangi szezon utolsó napja is egyben, sok helyen karneválokkal és fesztiválokkal búcsúztatják a téli időszakot.
A húshagyókedd a nagyböjt kezdetét megelőző utolsó nap a keresztény egyházi évben. A név is a böjt kezdetére utal, vagyis ezen a napon lehet utoljára húst fogyasztani. A húshagyókedd lehetséges legkorábbi napja február 3-a, a legkésőbbi március 9-e. Számos híres fesztivál van ilyenkor a világban. Egyes elképzelés szerint a latin carne levare, a hús elhagyása kifejezésből származik a karnevál elnevezés, míg mások úgy vélik, a carne vale, azaz a búcsú a hústól kifejezésből.
Kedden zárul a farsangi időszak
A január 6-án, vízkeresztkor kezdődött farsangi időszak most zárul. Farsang idején különböző szokásokkal, látványos eseményekkel próbálták elűzni a zord telet. A farsang a párválasztás időszaka volt és egyben fontos „esküvői szezon”, mivel a húsvéti böjt időszakában már tilos volt esküvőt tartani.
A naphoz kötődő népi jóslatok
A húshagyókeddhez kötődő számos jövendölés egyike a gazdák „időjóslása”. Megfigyeléseik alapján úgy hitték, hogy ha húshagyókedden csillagos az ég, akkor sok tojást tojnak a tyúkok egész évben. Egy másik szerint a húshagyókeddi napsugár a bő esztendő jele.
Zala megyében több faluban, így például Reszneken, Csesztregen, Milejszegen húshagyókedden 'maskurázás' a szokás. Nappal, kora délután a gyerekek maskurának öltöznek, különféle házi készítésű jelmezeket öltenek magukra és járják a falu házait. Az őket fogadó házaktól apró ajándékokat, cukorkát, édességet, pénzt kapnak. Este a felnőttek öltöznek be, olyan módon, hogy függönydarabbal, ronggyal az arcukat eltakarják. A fogadó házaknál igyekeznek kitalálni, kit rejt a 'maskura', kérdezgetik, ugratják egymást némi alkoholfogyasztással oldva a hangulatot.
A Thúry György Múzeum az alkalomhoz illően egy maszkafejet hozott Beleznáról mai posztjában. Mint írják:
Szalmával, szénával kitömött zsák fanyélen, melyet a lovászi olajipari munkások („fúrósok”) készítettek Beleznán. A szamárfejet egy ember tartotta, akit pokróccal letakartak, úgy mentek húshagyókedden maszkába. Beleznán többnyire papírból csináltak maszkaálarcot farsangkor, és beöltöztek nők férfiruhába, férfiak női ruhába. Bementek a házakba, ugráltak, de nem szólaltak meg, nehogy felismerjék őket. Bort és fánkot kaptak.
Maszkázás, asszonyfarsang, bálok, mulatságok, eszem-iszomok – ezeknek vége szakad húshagyókedden. Jön a hamvazószerda és a böjt. Húshagyókedden még jól kimulathatjuk magunkat. Ha nem maradtunk pártában. Mert a vénlányokat bizony csúnyán kicsúfolták húshagyókor: „Sirassátok leányok/ itthon maradástok/ kinek a nagy méreg miatt/ ráncos a pofájok.”
Kerecsényi Edit, a múzeum egykori igazgatója 1953-ban gyűjtötte a szamárfejet, amely a március 22-én nyíló Varázsos rendhagyás – Jeles napok Dél-Zalában című időszaki kiállításunkon lesz látható - írta Gyanó Szilvia néprajzos-főmuzeológus.
(Forrás: Metropol/Wikipedia/TGYM)
Rekordösszegű bírságot szabott ki a magyar rendőrség gyorshajtásért 2024-ben.
Mit tehetsz te a bolygóért és azon belül Zaláért?
A parasztember hite egyszerű és mély volt.
Érdemes jól átgondolni a húsvéti bevásárlást.
Május 5-ig látogatható a park, amely napközben és esténként is nyitva áll minden érdeklődő előtt.
Bakos Asztrik 28,8 kilós halat fogott.
Magyarország utolsó betyárja Zalában is fosztogatott, itt is fogták el.
A tóból kilépő 33-35 °C-os gyógyvíz egy 10-12 méter széles, 13 kilométer hosszú csatornán át éri el a Zala folyót.
Borverseny és úti beszámoló is szerepel a kínálatban.
A víz hőmérséklete alig haladta meg a 10 fokot, ám ez sem szegte kedvét annak a tíz bátor fürdőzőnek, akik vállalták az extrém élményt.
Mutatjuk a részleteket.
Példakép lehet a fiatal, pályakezdő ápolók előtt