Illusztráció (A kép forrása: Pixabay)
Általában csak tavasszal kell elkezdeniük a természetjáróknak a kullancsok miatt aggódni, ám a tél végének enyhesége miatt már most is előbújtak az ektoparaziták – írja a turistamagazin.
„Már csaknem egy hete virágba borult a csáfordi tőzikés erdő. A tőzikék tengerében bárki gyönyörködhet, aki betartja a terület látogatási szabályait. Azonban a kirándulásra készülvén nem árt gondolni a kullancsokra is, melyek kimondottan nagy számban vannak jelen a területen, és az enyhe időnek köszönhetően már ilyenkor is aktívak!”— hívta fel a figyelmet a kullancsok elleni védekezésre legutóbbi posztjában a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság.
A kullancsok normális esetben téli álmot alszanak. Ilyenkor csökken az anyagcseréjük, a légzésük, nem táplálkoznak, nem keresnek gazdát. Elbújnak az avarban, vagy a talajban. A legkedvezőtlenebb számukra, ha hómentes napok kemény faggyal párosulnak. Az ilyen napok azonban egyre ritkábbak, és ez a kullancsok téli szokásaira is hatással van.
Normális esetben, a hideg tél után, kora tavasszal a kullancsok érzékelik a nappalok hosszabbodását és elkezdnek gazdát keresni.
Erre az időszakra tehető aktivitásuk egyik szezonális csúcsa. Az enyhe tél persze átírja a szokásos menetrendet és felgyorsítja az eseményeket. A kullancsok másik aktivitási csúcsa egyébként ősszel van, amikor a nyári, inaktív időszakból ébrednek fel.
Túrázás során nézzük át magunkat többször, és lehetőleg viseljünk világos ruházatot, hogy könnyebben észrevegyük a rajtunk mászkáló kullancsot. A kullancsriasztó krémek, szprék általában csak 2-3 óráig hatásosak, ezután használatukat ismételni kell. Nagyon fontos, hogy minél hamarabb szedjük ki a bőrünkbe fúródott kullancsot, mert ha sokáig bent marad, akkor nagyobb eséllyel jutnak át az esetlegesen benne található kórokozók. Nem kell megijedni, ha a kullancs szájszerve beszakad, egy-két héten belül, mint egy szálka, magától kilökődik.
(Forrás: balaton.hu/turistamagazin.hu)
Már egy kézi binokulárral is megfigyelhetőek lesznek a holdtengerek bazaltláva sziluettjei vagy akár a legnagyobb sugársávos kráterek világító, körbe sugárzó sávja.
A kormányfő édesanyja a beszélgetés elején elmondta: minden évben részt vesz a Békemeneten, és akkor is támogatná Orbán Viktort, ha nem a fia lenne.
Gazdag, sokszínű programkínálat várja az érdeklődőket.
Október 15-e a kézmosás világnapja.
Bár a tojás a háztartások egyik leggyakrabban használt alapélelmiszere, kevesen tudják, hogy helytelen kezelése akár élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelenthet.
Ezen a hétvégén sem unatkozunk.
A rendezvényszervezők hadat űztek az unalom ellen.
A Pacsirták dalai angol nyelven is megjelentek.
Új korszak kezdődik az ikonikus épület életében.
Ha még nem tudja, mit csináljon a hétvégén, adunk néhány ötletet.