Érdekes - 2022. április 10., Vasárnap
#húsvét #Kéthely #dekoráció #ünnep #hagyomány #Somogy megye

325 kilós tojással és giganyúllal várják a húsvétot a somogyi faluban

325 kilós tojással és giganyúllal várják a húsvétot a somogyi faluban

(A kép forrása: Facebook/Kéthely Közélet)

A díszítés része egy óriáskosár, egy tyúkanyó, a világító tojásalagút, valamint egy lovasszekér is.

A Somogy megyei Kéthelyen 2015-ben kezdték el húsvéti díszítést a falu központjában, ami azóta országos hírű produkcióvá nőtte ki magát.

Az első évben közel 1200 darab tojás gyűlt össze, amit fára akasztottak és egy 1,5 métereses óriás tojást is készítettek. 2016-ban már 3000 tojás díszítette a falu központját, négy darab új, 1,5 méteres tojás kifaragásával együtt.

2017-ben egy óriástojással növekedett a dekoráció, valamint három fa nyuszival egészült ki a látványosság. A tojások száma 2018-ban elérte a 7 ezret, idén pedig megközelíti a 9 ezret.

2018-ban hatalmas nyúl költözött a dekorációk közé. A remekmű alapja vasváz, melyet szénával borítottak be. A vasvázhoz már a félkész formánál is több, mint 100 méter acélhuzalt használtak fel, a dísznyuszi súlya így meghaladja 250 kilogrammot.

Tavaly megkerestek minden Somogy megyei önkormányzatot, hogy küldjenek el egy tojást a településükön jellemző mintával és a település nevével. A cél az volt, hogy a megyét, Somogyországot népszerűsítsék és ezzel elkészüljön a megye tojásfája. Gyönyörű alkotások érkeztek, melyek a fa magasabb pontjain láthatók.

Az évek során készült egy gigatojás is, melynek magassága 260 centiméter. Súlya 325 kilogramm, elkészítéséhez 8,2 köbméter polisztirolt és 125 kiló vakolóanyagot használtak fel.

A húsvéti díszítés része egy óriáskosár és egy tyúkanyó, valamint egy lovasszekér.

2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány miatt nem készítették el a falu nevezetes húsvéti dekorációját, idén azonban újra összefogott a település apraja-nagyja, megint rátettek egy lapáttal.

A korábbi díszítést idén tojásalagúttal egészítették ki, melyen éjszakánként világítanak a tojások, és ellkészült egy új kupakgyűjtő tojás is.

A hagyományok szerint húsvét előtt két héttel készítették el a dekorációt, mely április végéig látható, május elsején ugyanos már a falu májusfája díszíti majd Kéthely központját.

(Forrás: Sokszínű Vidék)

Még érdekes lehet ...


2023. december 04., Hétfő

Zalaiak adventi kirándulása Mariazellbe

A résztvevők igazi téli hangulatú kiránduláson vehettek részt, hiszen aznap a híres zarándokhely havas köntöst öltött.


2023. december 01., Péntek

Zalai cukrászda az Év Szaloncukra győztesei közt!

A kóstolásokra több, mint 8000 szem szaloncukrot osztottak ki zsűrizésre, hogy a megtalálják a 17 győztest.


2023. november 30., Csütörtök

Testi és lelki „mankó”

A testi fogyatékosággal élők mindennapjait élték meg nagykanizsai középiskolások.


2023. november 09., Csütörtök

Programok a hétvégére

Kikapcsolódna a hétvégén? Van miből válogatni.


2023. október 27., Péntek

Hétvégi programajánló

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2023. október 25., Szerda

Elismerték a rajnai rizlinget

Aranyérem a Berliner Wine Trophy-n.


2023. október 20., Péntek

Újra láthatók a pákai professzor kísérletei a televízióban

Az M5 kulturális csatornán október 14-től, hetente, szombat délutánonként újra látható az Öveges professzor: Legkedvesebb kísérleteim című ismeretterjesztő sorozat.


2023. október 09., Hétfő

Kiállítás és előadás a titokzatos Afrikáról

Október 10-én, kedden 17 órakor a Honvéd Kaszinóba várják az érdeklődőket.


2023. október 04., Szerda

Október 4. - Az állatok világnapja

Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat.


2023. szeptember 29., Péntek

A szülők is megkóstolhatták

A Napraforgó Bölcsődében igazi terülj-terülj asztalkám várta a szülőket.

#Nagykanizsa

Stratégia, gyakorlatiasság, felelősségvállalás

Stratégia, gyakorlatiasság, felelősségvállalás

2023. december 04. - Vélemények

Összeomlik a civilizációnk?

Összeomlik a civilizációnk?

2023. december 02. - Kanizsa

A sikertelenség az ÉVE bélyege

A sikertelenség az ÉVE bélyege

2023. december 01. - Kanizsa

A kormány kikéri az emberek véleményét

A kormány kikéri az emberek véleményét

2023. november 30. - Kanizsa

Testi és lelki „mankó”

Testi és lelki „mankó”

2023. november 30. - Érdekes

Az iskoláig aszfaltoztak

Az iskoláig aszfaltoztak

2023. november 28. - Kanizsa

Hamarosan visszaköltözhetnek a gyerekek

Hamarosan visszaköltözhetnek a gyerekek

2023. november 23. - Kanizsa

+