(A kép forrása: csodalatosbalaton.hu)
2020-ban állították fel először az 50 méteres monumentális óriáskereket Keszthely turisztikailag frekventált területén, a móló és a Balaton Szálló között.
Az elmúlt két év már bebizonyította, hogy a keszthelyi óriáskerék komoly turisztikai vonzerővel bír, a Balaton-part népszerű látványosságává vált, s a városba látogató turisták, a rendezvényekre érkező érdeklődők, és a térségben élők számára is jó programot és szép élményeket nyújt – közölte Nagy Bálint, Keszthely polgármestere.
Az 50 méter magas, 30 gondolával rendelkező óriáskerék 180 fő egyidejű befogadására képes, s már a húsvéti hétvégén is várja mindazokat, akik kb. 15 emeletnyi magasból szeretnék megcsodálni Keszthelyt és gyönyörködni a Nyugat-Balaton panorámájában.
A húsvéti hosszú hétvégén, szombat-vasárnap-hétfőn 10 és 22 óra között vehető igénybe a keszthelyi óriáskerék, amely április további időszakában csak hétvégenként, májustól pedig várhatóan minden nap forog.
(Forrás: csodalatosbalaton.hu)
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Elképzelhető, hogy idővel valóban „magyar tengerként” hivatkozhatunk majd a Balatonra…
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
A hirtelen jött lehűlés, az ezzel járó csapadékos időjárás alaposan próbára teszi a hosszú vándorútra készülő molnárfecske és füstifecske állományt.
Mesebeli torta, melyben Kovács Alfréd váci cukrász gyermekkorának meghatározó ízei fogócskáznak.
A Perseidák meteorraj maximuma idén augusztus 12-én 16 órára esik, de már vasárnap estétől érdemes az eget kémlelni.
Rekordszámú, negyven nevező közül választották ki a győztest.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!