Az ünnepi hősképzés részleteiről az OMSZ honlapján, illetve az ÉletMentő applikáció chatbotjából (Hősképzés) is lehet tájékozódni.
(Forrás: vg.hu)
(Fotó: Mohai Balázs/MTI)
Országszerte ismét megszervezik az ingyenes „hősképzést”, ahol bárki elsajátíthatja és gyakorolhatja az életmentés alapfogásait a mentők napján – tájékoztatott az Országos Mentőszolgálat (OMSZ).
Május 10-én, dedden, a magyarországi életmentés 135. és az Országos Mentőszolgálat megalakulásának 74. évfordulóján a mentők napját ünnepelik. 1887-ben ezen a napon kezdte meg szolgálatát a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület, mely Európa egyik első mentőszervezete volt – emlékeztettek.
A magyar mentőszolgálat sok szempontból ma is különleges értékeket hordoz, országosan egységes működése világviszonylatban is egyedülálló.
Az elmúlt időszak a mentőket különösen nagy erőpróba elé állította: tavaly több mint 1,25 millió mentőfeladatot végeztek, 116 ezer koronavírus-beteget vittek kórházba, és több mint 1,3 millió járványügyi mintavételt szerveztek meg, illetve hajtottak végre. A sikeres helytállás a 8500 mentődolgozó felkészültségének és elhivatottságának, valamint a társadalom támogató összefogásának is köszönhető, hiszen a járvánnyal kapcsolatos pluszfeladatok ellátását országszerte önkéntesek is segítették.
Az ünnepi hősképzés részleteiről az OMSZ honlapján, illetve az ÉletMentő applikáció chatbotjából (Hősképzés) is lehet tájékozódni.
(Forrás: vg.hu)
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
A magyar üzletember, milliárdos a Nagykanizsai Szakmai Vizsgaközpont meghívására érkezett a városba.
Kitüntetett szerepet kapott a magyar Nobel-díjasok tisztelete.
Jelen állás szerint 39 ország több mint 300 külföldi úszója is tempózik majd a Balatonban július 20-án.
Újabb izgalmakban bővelkedő program a fürdővárosban.
A Letenyei Polgári Egylet május 25-én 14 órától várja az érdeklődőket a sportpályán.