Érdekes - 2022. május 19., Csütörtök
#utazás #külföld #nyaralás #koronavírus

Már nem félnek a koronavírustól

Már nem félnek a koronavírustól

(Illusztráció: Elnur)

Hatalmas, a járvány előtti nyárnál is nagyobb az érdeklődés az utazások iránt, és bár az irodák nem tudhatják, milyen pénzből foglalnak az ügyfelek, az adó-visszatérítés megkönnyíthette a családok tervezését.

A VG által megkérdezett utazási irodák nagy érdeklődést tapasztaltak az elmúlt hetekben, hónapokban, ám az nem állapítható meg egyértelműen, hogy ebben mekkora szerepe lehet a gyermeket nevelő szülőknek elutalt támogatásnak, amely meghaladta a 600 milliárd forintot. A visszatérített személyi jövedelemadó elköltését számos szektorban várják, a Kayak nevű portál például külön kalkulátort hozott létre, hogy az összegből melyik városokat célozhatják meg az utazni vágyók. Akikből sok van, hiszen az elmúlt két évben szinte állandóan lezárások és korlátozások befolyásolták a piacot, a viszonylag szabad utazás időszaka júliusra és augusztusra szűkült.

December óta intenzív érdeklődést tapasztalunk, az előfoglalási akcióban nagyobb volumenű állományra tettünk szert. Ez részben beleesett az szja-visszatérítés időszakába, és bár nyilván nem tudhatjuk, az ügyfeleink milyen forrásból utaznak, azt megállapítottuk, hogy sok gyermekes család tervezi a nyaralást – mondta a VG-nek Termes Nóra, az IBUSZ hálózati és marketingigazgatója. Az előfoglalással kapcsolatban megjegyezte, a vállalat garantálta, hogy a forint gyengülése ellenére sem él az áremelési lehetőséggel, ha az ügyfél március 31-ig befizette a 40 százalékos előleget.

Az IBUSZ-nál azt tapasztalták, hogy az orosz–ukrán háború kitörését követően a sokk hatására egy-két hétig érezhető volt az érdeklődés csökkenése, ám mostanra ismét sok a foglalás, bátrabb az utazási kedv, alábbhagyott a koronavírussal szembeni félelem is. Termes Nóra elárulta, már nem a járványhelyzetről, a napi fertőzöttek számáról érdeklődnek az ügyfelek, hanem a korlátozásokról, az oltás vagy a teszt szabályairól.

Hozzátette, a kereslet minden várakozásukat felülmúlta, mert nem számítottak arra, hogy elérhetik a 2019-es számokat, ám most már optimistán tekintenek a nyári szezonra. A szakember szerint tudatosabbak az ügyfelek, nem hagyják az utolsó pillanatra a foglalást: az idén az olasz Riviéra a sláger, de a görög szigeteket is sokan keresik, továbbá az elmúlt két év csendje után újra nagy az érdeklődés Spanyolország iránt. Termes Nóra közölte, már most, nagyon korán elkezdődött a jövő téli egzotikus utak foglalása.

A Kartago Toursnál azt írták, hatalmas az érdeklődés, ám nem biztos, hogy ennek az szja-visszatérítés, vagy csak az szja-visszatérítés az oka.

Közrejátszik ebben, hogy túl vagyunk két év bezártságon és talán a koronavíruson is, egyre jobban oldják a járványügyi korlátozásokat, Magyarországon például szinte mindent eltöröltek. Ilyenkor, a jó idő beköszöntével általában amúgy is egy élénkülés kezdődik, de az előfoglalási számaink is rendkívül jól alakultak – szögezte le a cég, amely épp egy nagyobb reklámkampányt folytat Győrfi Pállal, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjével, és reményei szerint ez szintén hatással van a forgalomnövekedésre. A Kartago Tours elsősorban charteres repülőutakkal foglalkozik, a legnépszerűbb úti célok Törökország, Egyiptom, Tunézia és Görögország.

(Forrás: VG)

Még érdekes lehet ...


2025. február 06., Csütörtök

Programok a hétvégére

Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.


2025. január 22., Szerda

Szalonna nélkül, túrós csuszából készít csokoládét a kanizsai desszertséf

Lehet, hogy a túrós csuszás csokoládé lesz az új világszenzáció?


2025. január 05., Vasárnap

2024 a legmelegebb év volt 1901 óta

A hónapok közül messze a február tért el leginkább az éghajlati normáltól: 7 fokkal haladta meg az átlagot.


2024. december 05., Csütörtök

Programajánló

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2024. december 01., Vasárnap

Kiválasztották az év szaloncukrait

A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.


Idén újra országjáró körútra indul a Fény Szili

A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.


2024. november 22., Péntek

Hétvégi programajánló

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2024. november 15., Péntek

Hétvégi programajánló

Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.


2024. november 08., Péntek

Már a karácsonyra készülnek Zalakaroson

December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.


Hétvégi programajánló

Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!


2024. október 26., Szombat

Programajánló

Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.


2024. október 25., Péntek

A kullancsszezon ősszel nem ér véget, továbbra is fontos az odafigyelés

Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.

+