(Fotó: Getty Images)
A nagy hőségben mindennél fontosabb, hogy elegendő mennyiségű folyadékot igyál. A szakemberek szerint ez lehetőleg szobahőmérsékletű víz legyen, hiszen a cukros üdítőitalok sokszor csak fokozzák a szomjúságot, az alkoholt pedig felejtsd el a kánikulában.
Ha eleget iszol, többet tudsz izzadni, így a tested le tudja hűteni magát. Azonban ha kevés a folyadék, akkor nem csak a kiszáradás, de a túlhevülés veszélye is nagyobb. Napi 2-4 liter folyadékot tehát mindenképpen érdemes a hőségriadó alatt fogyasztani. Sokan azonban hajlamosak megfeledkezni az ivásról. A szervezet ilyenkor jelzi, hogy sürgősen pótolni kell a folyadékot; mutatjuk, milyen jelek mutatják, hogy túl keveset ittál napközben.
1. Kiszárad a szád
Szakértők szerint ha már szomjasnak érzed magad, akkor már dehidratált állapotban van a szervezeted, ezért fontos, hogy ne várd meg a szomjúság éreztet. Amint ez az érzés jelentkezik, azonnal igyál egy pohár vizet.
2. Fáradt és ingerült leszel
Kutatások bizonyítják, hogy a hangulatunk és a szervezet vízellátottsága összefügg: ez kifejezetten igaz a kisgyerekek és az idősebb korosztály esetében. Még a legenyhébb dehidratáltság is okozhat koncentrációs problémákat, fáradtságot és idegességet.
3. Megfájdul a fejed
A kiszáradás könnyen fejfájást és migrént okozhat, emellett émelygés, gyengeség is jelentkezhet. Ha valaki ilyen állapotban edz vagy fizikai munkát végez, akár el is ájulhat.
4. Izomgörcseid lehetnek
Teljesen természetes, ha edzés után görcsölnek az izmok, de, ha annak ellenére tapasztalod ezt, hogy nem mozogtál napközben, akkor valószínűleg a folyadék volt túlságosan kevés. Szakértők szerint ez már a kiszáradás súlyosabb jele, és az okozza, hogy drámaian alacsony a víz és a só szintje a szervezetedben.
5. Nem izzadsz
A nagy hőségben már egy rövid séta közben is izzadni kezd az ember, ezért ha ez elmarad, akkor sürgősen igyál vizet.
6. Sötétebb és kevesebb lesz a vizeleted
A vizelet színe is árulkodó: a világos sárga szín azt jelzi, hogy minden rendben van a szervezetben; de, ha sötétebb sárga színű, akkor érdemes átgondolni, mennyi vizet ittál a nap során, és pótolni a folyadékveszteséget. Ha a szokásosnál ritkábban kell mosdóba menned, az is árulkodó jel, hogy keveset ittál.
7. Őrülten kívánod a csokit
A megfelelő működéshez a szerveinknek vízre van szüksége. A máj – többek között – cukrot tartalmazó molekulákat, glikogént bocsát ki. Ha túl keveset iszol, ez nem történik meg, és édes ízeket fogsz kívánni.
(Forrás: Like Balaton)
Veszélyes helyzetet rögzített egy autós fedélzeti kamerája a 7-es főút balatonfenyvesi szakaszán. A felvételen jól látszik, ahogy egy kisebb csapat szarvas a vasút mentén fut, majd váratlanul az úttestre tör, egyenesen az autók közé.
Nagy területen 20 Celsius-fok fölé emelkedett a levegő hőmérséklete.
A tojásfán és a tojásalagútban több mint 12 ezer hímes tojás kapott helyet.
A keresztény egyház virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezik, amikor a tömeg olajfa, vagy pálmagallyakat terítve köszöntötte őt.
Az erdőjárás ez idő tájt fokozott óvatosságot igényel - hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Magyarország egyik legnagyobb állami erdő- és vadgazdálkodója.
Három zalai városban is feltűnhetnek: Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen.
A vármegye számos településén tartanak megemlékezéseket az 1848-1849-es forradalomról és szabadságharcról.
Nemzeti színekben kerülhet tölcsérbe a fagyi az ünnepi hétvégén.
Az érintett települések között szerepel többek között Nagykanizsa, Keszthely, Hévíz, Zalaegerszeg, Zalakaros, Balatongyörök, Pacsa, Letenye, Lenti, Zalaszentgrót és számos kisebb zalai község is. A lista több mint száz települést tartalmaz, a teljes felso
2000 és 2010 között a magyarországi fészkelőfecske-állomány 62 százaléka eltűnt.