Érdekes - 2022. július 26., Kedd
#nyár #hőség #okoseszközök

A kütyük is nehezen viselik a forróságot

A kütyük is nehezen viselik a forróságot

(Illusztráció: Unsplash)

Az extrém hőség nemcsak az emberi szervezetet terheli meg, hanem a számítógépeket is.

Magyarországot sem kímélik a világszerte zajló hőhullámok. A 30 Celsius-fok feletti hőmérsékleten már könnyen túlforrósodhatnak az eszközök, és minél melegebb van, annál nagyobb annak a veszélye, hogy a laptop vagy a PC meghibásodik – hívta fel a figyelmet Tóth Roland, a Furbify szakértője. A bajt intő jelek előzik meg, ilyen lehet például, 

ha a gép hangosabban zúg a szokásosnál, vagy ha a programok rendkívül lassan futnak rajta.

A laptopok ideális üzemi hőmérséklete 30-70 fok közötti. Ezen az üzemi hőfokon tudnak előírás szerint működni, e fölött viszont már nincs rá garancia, hogy ne keletkezne bennük valamiféle kár. A szakértő szerint minden számítógépre igaz, hogy a benne lévő alkatrészek, többek között a processzor és a videokártya is hőt termelnek, ami a kánikulával együtt váratlan problémákat tud előidézni. 

Ha rendkívüli melegnek vannak kitéve a laptopok, akkor akár le is állhatnak, ez pedig hosszú távon nem egészséges. 

Az otthoni használatra szánt gépeknél szokott előfordulni, hogy akár a burkolat is megolvad, ha erős napfénynek van kitéve. Ezeknek az élettartamát a garancia végéig tervezik, tehát 2-3 évesen már nem képviselnek olyan jó minőséget és a hőségnek is kevésbé ellenállóak – mutatott rá.

Hozzátette, ezzel szemben az üzleti (business class) gépek kialakítása egy magasabb szintet jelent, és nem jellemző, hogy a napsütés kárt tenne bennük. Ennél a kategóriánál mindig érvényes, hogy a burkolat minőségibb anyagból készül, illetve jellemző az is, hogy fejlett hűtőrendszerrel rendelkeznek, ami megakadályozza, hogy a hő jelentősebb kárt tegyen az eszközben a használat során.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a hűtőrendszer csak abban az esetben működik megfelelően, ha ügyelünk annak tisztaságára. A felgyülemlett por vagy más szennyeződések akadályozhatják a megfelelő légáramlást, így csökkentik a hűtés hatékonyságát. Amennyiben laptopunk hajlamos túlmelegedni, előbb érdemes megvizsgálni és kitisztítani a hűtőrendszerét.

„Az eldugult hűtőrendszer gyakoribb probléma, mint azt elsőre gondolnánk. A levegőben szálló, szabad szemmel nem érzékelhető por bizony észrevétlenül megül mindenütt. Ez alól egyik gép hűtőrendszere sem képez kivételt. Idővel a sok-sok apró szemcse egy vékony réteggé áll össze és egy extra szigetelő réteget hoz létre, ami meggátolja a meleg levegő akadálytalan eltávozását” – fogalmazott.

Ezen súlyosbíthat a laptop helytelen használata is. Ilyen például az ágyban, ölben tartott gép. 

Ekkor ugyanis az ágynemű, az ágytakaró vagy éppen a ruhatextil szöszei épp úgy bejuthatnak a hűtőrendszerbe, mint a porcicák. Valamint a textil akadályozhatja a légáramlást is, így tovább rontja a hűtőrendszer hatékonyságát.

Tóth Roland elmondta, a meleg okozta kisülés vagy alkatrész-meghibásodás nem villámcsapásként érkezik, intő jelek előzik meg azokat. Ilyen lehet, ha a gép hangosabban zúg a szokásosnál vagy a programok lassabban akarnak betölteni, a megszokottnál jóval lassabban lehet rajtuk dolgozni.

„Amikor használat közben felmelegszik a gép és huzamosabb ideig felzúgnak a ventillátorai, akkor érdemes rögtön rávetni egy pillantást. Ajánlott azonnal elmenteni a munkánkat és kikapcsolni az eszközt egészen addig, amíg kicsit lehűl. Extrém helyzetben, túlmelegedés esetén a laptop magától kikapcsol. Érdemes odafigyelni a megfelelő hőmérsékletre, ugyanis ha folyamatosan túlerőltetjük a nagy hőségben, akkor azzal komolyabb károkat idézhetünk elő a laptopban” – mutatott rá.

A szakértő azt is tanácsolja, ahogy a telefonokat, úgy a laptopokat se felejtsük olyan helyen, ahol hosszú ideig direkt napsütés érheti. Nyáron az autóban sem érdemes fél óránál tovább hagyni a gépeket még akkor sem, ha éppen nincsenek használatban, hiszen

a járművekben akár 50-60 Celsius-fok is lehet a kánikulák idején.

Kiemelte azt is, hogy érdemes lehet laptophűtőt is beszerezni, ami ventilátorral vagy más megoldással hűtheti az eszközt, de már az is sokat segíthet, ha lyukacsos állványra vagy sima, szilárd felületre helyezzük azt, hogy az alja ne tudjon annyira felhevülni. Azt is javasolta, hogy a laptopot használjuk mindig szilárd felületen, hogy biztosítsuk a levegő zavartalan áramlását, és évente portalanítsuk.

A készülékek belső hőmérséklete átlagosan 45-50 fok körül mozog használat közben, még ha mi ezt kívülről nem is érezzük. A telefonos játékok, a gyorstöltés és a magas fényerő mind közrejátszanak abban, hogy hamar felmelegedjen a mobil. Érdemes lehet egy védőtokot, illetve telefonhűtőt is alkalmazni a készülék védelme érdekében, és óvni a közvetlen napfénytől. Kirívó esetben a telefonok akár fel is robbanhatnak, ez történt május végén, amikor egy kigyulladt mobil miatt nem szállt fel egy repülőgép Budapesten. 

A Ryanair és több másik légitársaság riasztást adott ki a nyáron és külön biztonsági protokollt alkalmaz, hogy megelőzze a katasztrófát a telefonok túlforrósodásával kapcsolatban. A fokozottan tűzveszélyes és a rövidzárlatra hajlamos lítiumion-akkumulátorokat például már egy ideje kitiltották a fedélzetről, ugyanis akkorát robbanhatnak, hogy az egész repülőt képesek lennének megsemmisíteni.

(Forrás: VG)

Még érdekes lehet ...


2026. április 09., Csütörtök

Hajszálon múlt a tragédia a 7-es úton +VIDEO

Veszélyes helyzetet rögzített egy autós fedélzeti kamerája a 7-es főút balatonfenyvesi szakaszán. A felvételen jól látszik, ahogy egy kisebb csapat szarvas a vasút mentén fut, majd váratlanul az úttestre tör, egyenesen az autók közé.


2026. április 05., Vasárnap

A vasárnapi az év eddigi legmelegebb napja

Nagy területen 20 Celsius-fok fölé emelkedett a levegő hőmérséklete.


2026. április 04., Szombat

Idén is várja látogatóit Kéthelyen a látványos húsvéti park

A tojásfán és a tojásalagútban több mint 12 ezer hímes tojás kapott helyet.


2026. március 29., Vasárnap

Virágvasárnap: hit és hagyomány

A keresztény egyház virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezik, amikor a tömeg olajfa, vagy pálmagallyakat terítve köszöntötte őt.


2026. március 22., Vasárnap

Élet születik – malacoznak a kocák

Az erdőjárás ez idő tájt fokozott óvatosságot igényel - hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Magyarország egyik legnagyobb állami erdő- és vadgazdálkodója.


2026. március 15., Vasárnap

Ismét útra kelnek Magyarországon a Google Street View autói

Három zalai városban is feltűnhetnek: Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen.


2026. március 12., Csütörtök

Programok, megemlékezések a nemzeti ünnepen

A vármegye számos településén tartanak megemlékezéseket az 1848-1849-es forradalomról és szabadságharcról.


2026. március 08., Vasárnap

Nyitnak a fagyizók a Balatonnál

Nemzeti színekben kerülhet tölcsérbe a fagyi az ünnepi hétvégén.


2026. március 02., Hétfő

Zárlat alatt szinte az egész vármegye

Az érintett települések között szerepel többek között Nagykanizsa, Keszthely, Hévíz, Zalaegerszeg, Zalakaros, Balatongyörök, Pacsa, Letenye, Lenti, Zalaszentgrót és számos kisebb zalai község is. A lista több mint száz települést tartalmaz, a teljes felso


2026. március 01., Vasárnap

A klímaváltozás drámai hatása: kétmillió fecske hiányzik Magyarországról

2000 és 2010 között a magyarországi fészkelőfecske-állomány 62 százaléka eltűnt.

+