Érdekes - 2023. január 16., Hétfő
#Magyar Közút #balesetmegelőzés

Legyen alap a tompított fényszóró!

Legyen alap a tompított fényszóró!

(A kép forrása: Instagram/Magyar Közút)

Sok járművezető gondolja úgy, hogy a gépjármű indításakor automatikusan működő nappali menetfénnyel jól látható a járművük, pedig ilyenkor csak az első lámpák égnek, a hátsók nem, szemben a tompított fényszóróval, ami elöl-hátul láthatóvá teszi a járművet, ezzel is segítve az esetleges balesetek elkerülését.

A KRESZ is előírja a tompított fényszóró használatát, ami a jelenlegi időjárási körülmények között különösen fontos még nappali fényviszonyok mellett is. Jól szemlélteti a fényszórók közötti különbségeket a Magyar Közút legutóbbi Instagram videója.

A KRESZ előírása szerint a forgalomban résztvevő járművet éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani, de nem mindegy hogyan tesszük ezt. A tompított fényszóró használata korlátozott látási viszonyok között és éjszaka lakott területen belül és kívül is egyaránt kötelező. Ezt sok esetben nem helyettesíti az automatikusan felkapcsolódó nappali menetfény, hiszen az autó világításának nemcsak az a feladata, hogy megvilágítsa az utat a járművezető előtt, hanem hogy láthatóvá tegye a járművet a többi közlekedő számára. Érdemes saját autónkon is szemügyre venni a Magyar Közút rövid Instagram videójában illusztráltakat és automatizmussá tenni a tompított fényszóró használatát a megfelelő időszakban.

A ködfényszórót és a hátsó helyzetjelző ködlámpát már annál többen használják, de sok esetben nem megfelelően. Ugyanis csak abban az esetben szabad alkalmazni, ha azt a látási viszonyok indokolják, mint például a ködös, párás időjárás. Azonban nem megfelelő használat mellett könnyen elvakíthat más sofőröket, ezért ne kapcsoljuk fel éjszakai csapadékmentes időben, forgalomban, lassú haladáskor, különös tekintettel akkor, ha valaki folyamatosan mögöttünk vagy előttünk halad.

(Forrás: utinform.hu)

Még érdekes lehet ...


2025. május 10., Szombat

Kecskesajtos kreáció lett idén a Balaton fagyija

A szervezők a győztes fagylalt receptjét mindenki számára elérhetővé, szabadon felhasználhatóvá teszik, így az üdülőrégió bármely cukrászdája, fagylaltozója elkészítheti.


2025. május 07., Szerda

Szakértői háttérrel készül a 44. Országos Borverseny rendhagyó zsűrije

A médiaszereplőkből álló zsűri felkészítésében a nagykanizsai származású Piskor Fanni borszakértő is kulcsszerepet kapott.


2025. május 04., Vasárnap

Kortárs art deco Csopakon

Prémium anyagok, hatalmas erkélyek és korszerű gépészet teszik vonzóvá a SZABADICS első saját ingatlanfejlesztését.


Tombol a májusi nyár!

Május 3-a (szombat) volt az év eddigi legmelegebb napja.


2025. április 27., Vasárnap

Szelíd motorosok

Tíz évvel ezelőtt alakult meg a pártoló tagsággal együtt ma már több mint harminc tűzoltó tagot számláló Nagykanizsai Tűzoltók Motoros Baráti Köre.


Ferenc pápa megítélésében egységes a magyar nemzet

A magyarok elsöprő többsége (84 százalék) jó emlékeket táplál a húsvéthétfőn elhunyt katolikus egyházfővel kapcsolatban.


2025. április 24., Csütörtök

Van pénz lóvéra

Rekordösszegű bírságot szabott ki a magyar rendőrség gyorshajtásért 2024-ben.


2025. április 22., Kedd

Ma van a Föld Napja

Mit tehetsz te a bolygóért és azon belül Zaláért?


2025. április 18., Péntek

A legmegrendítőbb nap

A parasztember hite egyszerű és mély volt.


2025. április 15., Kedd

Ezt mindenképp tudnod kell a sonkákról és a pácsókról

Érdemes jól átgondolni a húsvéti bevásárlást.


2025. április 13., Vasárnap

Tízéves Kéthely húsvéti parkja

Május 5-ig látogatható a park, amely napközben és esténként is nyitva áll minden érdeklődő előtt. 


2025. április 11., Péntek

Új pontyrekord a Balatonon!

Bakos Asztrik 28,8 kilós halat fogott.


Savanyú Jóska, a rettenthetetlen betyár a betegség helyett a halált választotta

Magyarország utolsó betyárja Zalában is fosztogatott, itt is fogták el.

+