(Fotó: Gergely Szilárd)
Egy fán lógó méhrajt kellett begyűjteni hétfőn egy nagyrécsei udvarról. Mint azt Németh Zoltán méhész elmondta: nem ez az első eset, hogy segítséget kértek tőle, legutóbb egy hat méter magas fáról kellett leszednie egy méhrajt.
Be kellett fogni a méhrajt, ami nem veszélytelen művelet, szakértelem és odafigyelés szükséges hozzá - mondta a méhész, aki az összeszedett 15-20 ezres méhcsaládot végül saját kaptáraiban helyezte el.
A kóstolásokra több, mint 8000 szem szaloncukrot osztottak ki zsűrizésre, hogy a megtalálják a 17 győztest.
A testi fogyatékosággal élők mindennapjait élték meg nagykanizsai középiskolások.
Kikapcsolódna a hétvégén? Van miből válogatni.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Aranyérem a Berliner Wine Trophy-n.
Az M5 kulturális csatornán október 14-től, hetente, szombat délutánonként újra látható az Öveges professzor: Legkedvesebb kísérleteim című ismeretterjesztő sorozat.
Október 10-én, kedden 17 órakor a Honvéd Kaszinóba várják az érdeklődőket.
Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat.
A Napraforgó Bölcsődében igazi terülj-terülj asztalkám várta a szülőket.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.