(Fotó: Zalakocka)
Előttem az utódom. Ezt a címet is adhatnánk a fényképnek, mely a nagykanizsai Postapalota előtt készült a minap. A kivételes járművek között találjuk az 1980-as évek Linda című magyar televíziós filmsorozatból ismert Babettát, illetve az utódját a környezetbarát elektromos rollert, valamint két kerékpár is látható a háttérben. Abban egyetérthetünk: mindhárom járműnek megvan a maga varázsa, a kismotor pedig igazi ritkaságnak számít.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Lehet, hogy a túrós csuszás csokoládé lesz az új világszenzáció?
A hónapok közül messze a február tért el leginkább az éghajlati normáltól: 7 fokkal haladta meg az átlagot.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.
A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.