(Fotó: archív, Gergely Szilárd)
- Halló, ez a talált tárgyak osztálya?
- Igen.
- Fodor Csaba vagyok Nagykanizsáról, és azt szeretném megkérdezni, hogy nem találtak-e véletlenül 142 millió forintot?
- Mennyit?
- Úgy közel 142 milliót, az apró nem érdekes. Elvesztettem. Pontosabban nem én egyedül, a haverokkal együtt.
- Utána nézünk, de mesélje már el, hogy tudtak elveszteni 142 millió forintot?
- Hát, kérem szépen, az úgy történt, hogy Nagykanizsa kapott a kormánytól 588 millió forintot, amiből különféle fejlesztéseket lehetett megvalósítani. A polgármester, az a Balogh nevezetű, össze is állított egy listát, de azt nem lehetett elfogadni, mert az politikailag minket hátrányosan érintett volna, tetszik tudni. Ezért én és a haverok is összeállítottunk egy listát. Persze nem volt benne nagy eltérés az eredetihez képest, de legalább azt mondhattuk, hogy ez a mi listánk és ez sokkal, de sokkal jobb, mint a polgármesteré.
- És?
- Nem volt jobb, legalábbis a minisztérium szerint, úgyhogy maradt az eredeti lista, de közben eltelt majdnem egy év. Na mindegy is, közben kimatekoztuk, hogy melyik beruházás mennyibe kerülhet és hát kérem szépen, mi pontos és precíz emberek vagyunk, így csak 70 milliót tévedtünk. Meg nem számoltunk az időközben felgyülemlett kamattal, ami meg 72 millióra rúgott.
- Mi történt ezután?
- Jaj, ne is kérdezze. A Fidesz állandóan csesztetett minket, hogy kifutunk az időből, mi meg persze lóhalálában írtuk ki a közbeszerzéseket. Minden ment is frankón, de az utolsó, a víztorony felújítására vonatkozó már nem fért bele a határidőbe. Így vesztettünk el 142 millió forintot. Szóval nem adta le valaki maguknál a lóvét?
- Időközben megnéztem, nem érkezett be hozzánk ilyen tétel.
- Ó, hogy az a... Pedig maguk voltak az utolsó mentsváram. Tudja barátom, most nem túl rózsás a helyzetünk, a városban már egyre többen tudják, mi történt és összenevetnek a hátunk mögött, meg lesajnáló pillantásokat vetnek ránk. Hogy fogjuk így megnyerni a következő választást?
- Miért nem vallják be, hogy elxúrták és kérnek bocsánatot?
- Ki? Mi? Hülye maga? Mi sosem hibázunk. Csupán a körülmények áldozata vagyunk. Hát nem volt egyértelmű abból, amit elmondtam?
1969. július 20-án lépett először ember a Holdra, emiatt július 20-a a Hold napja lett.
Tibor űrrepülésével több évtized után ismét magyar kutatóűrhajós járt a világűrben.
Tudomány, technológia, űrben zajló kísérletek - itt a legújabb podcast a Zalakockán.
A Crew Dragon „Grace” űrhajó Kalifornia partjainál landol majd.
A gidára egy fa dőlt, egyik lába megsérült és ijedten feküdt az út szélén.
A kivégzés előtt még tortúrás vallatást is előírtak, hogy kiderüljön, az ördöggel is cimborált-e, vagy csak egyszerűen másoknak okozott kárt a vádlott boszorkányos cselekedeteivel.
Hallott már a kerti gezéről?
Érkezik az objektív felelősség a biztonsági öv használatára is.
Az előrejelzések szerint magasabb nedvességtartalmú, hűvösebb légtömeg érkezik, aminek pozitív hatása lesz a Balaton vízállására, várhatóan megtorpan a csökkenése.
Kapu Tibor saját élelmiszereket – például Erős Pistát és Piros Aranyat – is vitt magával, ezzel is öregbítve a magyar gasztronómia hírnevét.
Csupán azért, mert gyerekekkel voltak.