Apróbb, vagy nagyobb lépésekkel, de mindannyian tudunk tenni az élhetőbb környezetért! (A kép forrása: Facebook)
A Föld Napja kezdeményezés minden év áprilisában felhívja a figyelmünket a Föld természeti környezetének megóvására. Az 1970-ben, Amerikában indult mozgalom hamar világméretűvé nőtt.
Magyarországon először 1990-ben tartották meg ezt a világnapot, amelynek célja, hogy gondolkodásunk középpontjába kerüljön a Föld megóvása.
Mit tehetünk Földünk védelmében? A legfontosabb a környezettudatosságra való törekvés. Apróbb, vagy nagyobb lépésekkel, de mindannyian tudunk tenni az élhetőbb környezetért!
Néhány dolog, amit tehetünk a zöldebb életért:
- energiatakarékosság
- újrahasznosításra törekvés
- gazdaságosan vásároljunk és fogyasszunk
- gyűjtsük szelektíven a hulladékot
- használjunk gazdaságosabb tömegközlekedést
- használjunk környezetbarát vegyszereket a ház körül.
(Forrás: Facebook)
A gidára egy fa dőlt, egyik lába megsérült és ijedten feküdt az út szélén.
A kivégzés előtt még tortúrás vallatást is előírtak, hogy kiderüljön, az ördöggel is cimborált-e, vagy csak egyszerűen másoknak okozott kárt a vádlott boszorkányos cselekedeteivel.
Hallott már a kerti gezéről?
Érkezik az objektív felelősség a biztonsági öv használatára is.
Az előrejelzések szerint magasabb nedvességtartalmú, hűvösebb légtömeg érkezik, aminek pozitív hatása lesz a Balaton vízállására, várhatóan megtorpan a csökkenése.
Kapu Tibor saját élelmiszereket – például Erős Pistát és Piros Aranyat – is vitt magával, ezzel is öregbítve a magyar gasztronómia hírnevét.
Csupán azért, mert gyerekekkel voltak.
A versenyzők vállukon tömlővel futottak fel 12 méter magas emelvényre, húztak fel súlyos felszereléseket, kalapácsos erőpróbán vettek részt, sugárcsővel céloztak, majd egy emberméretű bábut is célba kellett juttatniuk.
A fárasztás annyira megterhelő volt, hogy Gábornak begörcsöltek az izmai, barátja pedig még harapásokat is elszenvedett, amikor végül kézzel kiemelte a halat a vízből.
A biztonságos vérkészletek fenntartása nem lehetséges önkéntes véradók nélkül, őket ünnepeljük június 14-én.
Érdemes válogatni a lehetőségek közül.
Még nem közölték, hogy mikor lőhetik ki az asztronautákat a következő alkalommal.