Érdekes - 2024. április 28., Vasárnap
#Zalakaros #H-Turul Motoros Klub #motoros nap #motorszentelés #túra

Háromnapos motoros rendezvény Zalakaroson

Háromnapos motoros rendezvény Zalakaroson

Több mint ezer motoros érkezett a zalakarosi rendezvényre (Fotó: Zalakocka)

Pénteken kezdődött el a H-Turul Motoros Klub szervezésében a Motoros napok rendezvény a Karos Korzón. A program kiemelt eseménye szombaton a motorszentelés volt, emellett 40 kilométeres túra, családi programok és koncertek is várták az érdeklődőket, sztárvendég az Ossian zenekar volt. Vasárnap pedig  az előre nevezett motorosok saját motorjukkal kipróbálhatták Zalaegerszegen a ZalaZone tesztpályát.

A H-Turul Motoros Klub rendezvényére az országból, illetve a határon túli magyarlakta területekről is érkeztek motorosok, több mint ezren. A rendezvényt Zalakaros önkormányzata és a helyi fürdő is támogatta.

A motorosokat a szombati megnyitón Czimondor Nándor, Zalakaros alpolgármestere és Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő igazgatója is köszöntötte. Tóth Balázs, a H-Turul Motoros Klub elnöke arról beszélt, hogy a szezonnyitó motorszentelés régi hagyomány a klubnál, közösségük egységét és hitét is jelképezi.

A motoros napokon mai modern és az alkalmi kiállításon több régebbi, felújított típus is látható volt, köztük Zalakaros legrégibb motorja, egy 1925-ös Méray motorkerékpár, de több Pannóniát is felsorakoztattak. 

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2025. március 26., Szerda

Heves zápor és jégeső lepte meg a keszthelyieket

A március végi időjárás ismét bebizonyította, mennyire kiszámíthatatlan tud lenni a tavasz: több térségben is váratlanul, heves záporokkal és jégesővel csaptak le a viharok.


2025. március 21., Péntek

Vajon mire készül Dolhai Attila Zalaszentbalázson?

Rejtélyes információt osztott meg követőivel közösségi oldalán.


Borminősítéstől a kaj horvát kultúráig – hétvégi programok Dél-Zalában

Letenyén vasárnap kisállatbemutatóra várják az érdeklődőket.


2025. március 20., Csütörtök

Újabb kanizsai siker a rangos gasztroversenyen!

Wilheim Dávid hozta el a különdíjat a Grand Prix Gelato Hungary fagylaltversenyről.


2025. március 16., Vasárnap

50 forintos csomagolások: ezt a terméket váltották vissza leggyakrabban

2024-ben csak fémdobozból 360 milliót cseréltek pénzre Magyarországon.


2025. március 08., Szombat

Óraátállítás március utolsó hétvégéjén

Ismét egy órával kevesebbet aludhatunk majd.


A takarítás 2025-ben már nem női feladat, hanem közös felelősség egy nőnapi felmérés szerint

Az életkor előrehaladtával az emberek kissé szívesebben dolgoznak a kertben, mint az otthonukban.


2025. március 07., Péntek

A háború idején lefalazták, így sikerült megmenteni

A keszthelyi Festetics-kastélyban található Magyarország egyetlen épen maradt főúri magánkönyvtára.


2025. március 03., Hétfő

Rejtélyes koponya került elő Balatonmagyaródon

Mongolid jellegzetességeket hordoz a maradvány.


2025. február 28., Péntek

Ha farsang, akkor fánkfesztivál!

Az év legédesebb fesztiválját március 1-jén rendezi meg a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház.


2025. február 23., Vasárnap

Nagyranőtt rágcsáló okoz egyre több problémát Dél-Zalában

Nagy a baj, a nutriát már vadászattal kell irtani.


2025. február 22., Szombat

Hétvégi programajánló

Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.

+