Novák Katalin államtitkár autót vezet a mogyoródi Groupama tanpályánál tartott sajtótájékoztatón (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Ingyenes vezetéstechnikai tréningen vehetnek részt csed-, gyed-, gyes-ellátásban részesülők és húsz év alatti fiatalok, közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a héten Mogyoródon.
Novák Katalin emlékeztetett, hogy július 1-seje óta a húsz év alatti fiatalok ingyenes KRESZ-vizsga lehetőségét kiterjesztették a cseden, gyeden és gyesen lévőkre. A Groupama Biztosító ehhez kapcsolódóan ajánlotta fel, hogy húsz év alattiak és kisgyermekesek ingyenes vezetéstechnikai tréningen vehetnek részt, tette hozzá.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy a kormány a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával eddig 28 ezer családnak segített 34 milliárd forint értékben. Ahhoz, hogy Magyarország valóban családbarát ország legyen, a családszervezetek és a tudományos szektor képviselői mellett a vállalati szféra együttműködésére is szükség van, emelte ki Novák Katalin.
Bertrand Woirhaye, a Groupama Biztosító vezérigazgatója azt mondta, hogy kutatásukból kiderült: tízből nyolc kisgyerekes anyuka szerint a munkába állás és a gyerekek születése teszi szükségessé igazán, hogy volán mögé üljenek, 71 százalékuknak ennek ellenére nincs jogosítványa. A megkérdezettek harmada visszatartó erőnek nevezte a jogosítvány megszerzéséhez a vezetéstől való félelmet, tette hozzá. A biztosító ebben szeretne segítséget nyújtani azzal, hogy 420 embernek ingyenes tréninget biztosít.
Az augusztus közepe és október közepe között tartandó tréningre elsősorban azok jelentkezését várják, akik valamelyik autósiskolában tanulnak vezetni, de elérhető az egy évnél nem régebbi jogosítvánnyal rendelkezőknek is. Egy tréningen húszan vehetnek részt, azokra regisztrálni a www.tanpalya.hu honlapon lehet.
(Forrás: MTI)
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.
Segítség egy gombnyomással!
Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben.
A tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet, figyelni kell a folyadékpótlásra.
A termálfürdőjéről híres zalai üdülőváros 2003 után idén második alkalommal képviseli az országot a nemzetközi megmérettetésen.
Valótlan adatokat tartalmazó számlákat fogadott be egy borszőlőtermesztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó.
A Mészáros Csoport karitatív szervezete, a ProFilii Alapítvány jóvoltából.
20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.
Csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére.
Az Entente Florale Europe versenyén 2003 után 2024-ben ismét a fürdőváros képviseli - Debrecen mellett - Magyarországot.
A héten tizenhárom vármegye 230 településén, hatvanezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - közölte az OKF szóvivője az MTI-vel.