Kormányinfó: jön a második hullám

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfón július 30-án (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A csütörtöki Kormányinfón szó volt a Magyar Posta helyzetéről, a nemzeti konzultációról és az Index körüli eseményekről is. Gulyás Gergely újságírói kérdésre azt is elmondta: a járvány második hulláma a vártnál hamarabb jön.

A Kormányinfón egyebek mellett elhangzott, hogy a kormány a Magyar Posta helyzetével is foglalkozott: a magyar gazdaság lehetőségei ma sokkal korlátozottabbak, mint a járvány előtt, a Posta esetében ráadásul veszteséges cégről van szó – mondta el Gulyás Gergely. Hozzátette, a postások rendkívül keveset keresnek ahhoz képest a munkához képest, amit folytatnak. A kormány még a mai napon levélben fordul az Európai Bizottsághoz, a szakszervezetekkel pedig elkezdenek tárgyalásokat folytatni a béremeléssel kapcsolatban.

A kormány tegnapi ülésén a a Hajógyári-szigettel is foglalkozott és arról döntött, a szigeten semmilyen beruházást nem támogat. A kormány nem kíván olyan beruházást megvalósítani, amelyet a Fővárosi Önkormányzat nem támogat. A Velencei-tó az egyik lehetséges helyszíne az új beruházásnak.

Az épülő kézilabdacsarnokot a kormány Ferencváros tulajdonába adja – jegyezte meg Gulyás Gergely.

Szentkirályi Alexandra tájékoztatást adott a Nemzeti Konzultációról is. Mint mondta, a magyar emberek véleménye fontos, hiszen a kormány a döntéseit és járvány elleni intézkedéseit erre tudja alapozni. A ma reggeli összesítés alapján 1 millió 192 ezren töltötték ki online vagy postai úton a Nemzeti Konzultációt. A kormányszóvivő emlékeztetett: augusztus 15-ig várják a kitöltött kérdőíveket.

Az MSZP Balatonnal kapcsolatos népszavazási kezdeményezésére Gulyás Gergely elmondta: évi több száz referendum iniciatíva van, egyébként a kormány azért sem érdekelt a vitában, mert a szabadstrandok önkormányzati fenntartásúak.

Az ITM és a BKV tárgyalását a 3-as metró felújításával kapcsolatban a miniszter úgy értékelte, hogy a beruházással kapcsolatos közbeszerzés lebonyolítása az BKV feladata, a minisztérium segítő félként van jelen.

Az Index körüli eseményekkel kapcsolatban feltett kérdésére Gulyás azt hangsúlyozta: addig van sajtószabadság, amíg a hasonló ügyekbe a kormány nem avatkozik be.

A tárcavezető arra is kitért: a pandémia lecsengése után is megtartanák az egyszerűsített receptkiváltás gyakorlatát. A Magyar Nemzet kérdésére a miniszter azt is elmondta, hogy a különböző intézkedésekkel, például egyszerűsített hitelfelvétellel és bértámogatással a munkahelyek megőrzését továbbra is támogatja a kormány.

Arról is érdeklődött a sajtó, hogy mikorra várható a járvány második hulláma, amennyiben valóban érkezik. Gulyás Gergely elmondta, az látható, hogy a második hullám jön, hamarabb is mint jósolták, hiszen a jelenlegi adatok is ezt mutatják. A feladat, hogy a második hullám hatása minimális legyen. A megfékezés, a megelőzés a fontos, így kulcskérdés, hogy a határon belül megtartsuk a szabályokat és ne engedjék át a határon a vírust.

Újabb kérdésként felmerült, hogy a külföldről hazatérő magyar állampolgárok számára milyen szabályok vonatkoznak, nem lehet ugyanis pontosan tudni, hogy a 14 napos karantént jelenleg hogyan kell értelmezni. A miniszter azt válaszolta, a teszt elkészítésére el lehet hagyni a karantént, azonban annak lebonyolítása ugyanúgy fog zajlani, mint eddig. A teszteket állami és magánszolgáltatónál is be lehet szerezni, azonban nem ingyenesek.

Felmerült, hogy indokolt-e a tanárok tesztelése a szeptemberi iskolakezdés előtt. Gulyás Gergely elmondta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma fog tanácsokat és javaslatokat tenni a kormány számára, amelyekhez támogatóan fog hozzáállni a kormány.

A miniszter a maszkhasználat kapcsán arról is beszélt, hogy a fegyelem sajnos valóban lazul a szabályok betartásában és bár a rendőrségnek van felhatalmazása a fellépésre, igazán eredményes hatása csak az állampolgári együttműködésnek van. Gulyás Gergely arra kér mindenkit, továbbra is tartsa be a járványügyi előírásokat.

(Forrás: Magyar Nemzet)

Még érdekes lehet ...


2023. május 27., Szombat

Pünkösdi időjárás

A hosszú hétvégén nem változik jelentősen időjárásunk jellege: napos, gomolyfelhős idő várható 25 fok körüli csúcsértékekkel.


2023. május 26., Péntek

Nagybetűs

Záporokkal, zivatarokkal tarkított pünkösdi hétvége vár ránk a sok évi átlagnak abszolút megfelelő hőmérsékleti értékekkel.


2023. május 25., Csütörtök

Dolgozik az összeáramlás

Pénteken folytatódik a gomolyfelhős, napos idő, elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar.


Megújult a balatonmáriafürdői vasútállomás

A beruházást 215 millió forintból végezte el a MÁV.


A pázsitfűfélék miatt szenvednek az allergiások

Országszerte magas a pollenkoncentráció, erősödhetnek a szénanáthás tünetek.


2023. május 24., Szerda

Gomolyfelhős, napos

Nem lesz sok változás az időjárásban, a gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk.


2023. május 23., Kedd

Átmeneti megtorpanás

Villámok fotózására alkalmas lesz az előttünk álló éjszaka, több helyen is lehetnek záporok, zivatarok.


2023. május 22., Hétfő

Csak egy gyenge hidegfront

Kedden még egy kicsivel melegebb lesz, majd este északnyugat felől hidegfront érkezik, amelynek hatására szerdára kissé visszaesik a hőmérséklet.


Hamarosan kamionok is használhatják Letenyén az autópálya-átkelőt

A letenyei autópályán lévő épületek elbontása április közepén kezdődött meg több terelési ütemben.


2023. május 21., Vasárnap

Marad a meleg

A folytatásban is átlag körül, vagy a felett alakulnak a maximumok.


2023. május 20., Szombat

Nem romlik el

A mostani hétvége és még a jövő hét első napjainak időjárása is nyugodt mederben zajlik.


Erős országos és balatoni turisztikai szezonra számít idén a Magyar Turisztikai Ügynökség

Az év első négy hónapjában országosan 15 százalékkal, a Balatonnál 12 százalékkal nőtt a külföldi vendégéjszakák száma az előző év hasonló időszakához képest.


2023. május 19., Péntek

Berobban a nyár

A hűvös, csapadékos időszak véget ért, a hétvégén meleg, napos időre számíthatunk; zápor, zivatar pedig csak kevés helyen alakulhat ki.


Egy falusi bolt, ahol „minden is” kapható

A Magyar Falu Program pályázatának köszönhetően sikerült felújítani és bővíteni a nagyrécsei vegyesboltot.


2023. május 18., Csütörtök

Öröm és boldogság

Vége a hűvös májusi időnek: a következő napokban már egyre melegebb, szárazabb léghullámok lesznek a meghatározók.

#Nagykanizsa

Szúnyoggyérítés lesz Kanizsán

Szúnyoggyérítés lesz Kanizsán

2023. május 27. - Kanizsa

Azért arénáztak, hogy felszámolhassák

Azért arénáztak, hogy felszámolhassák

2023. május 26. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2023. május 25. - Érdekes

Teljes kapituláció

Teljes kapituláció

2023. május 25. - Kanizsa

Vasárnap gyereknap!

Vasárnap gyereknap!

2023. május 24. - Kanizsa

Szakítópróba

Szakítópróba

2023. május 24. - Kanizsa

Hatalmas bravúr a listavezető ellen

Hatalmas bravúr a listavezető ellen

2023. május 24. - Sport

Hat cégvezető kapott 30 milliós bónuszt

Hat cégvezető kapott 30 milliós bónuszt

2023. május 23. - Kanizsa

+