Az adattár a családfakutatók, a hadtörténet, a társadalomtörténet, valamint a szociológia iránt érdeklődők számára értékes kutatási anyagot biztosíthat (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Mostantól az interneten mindenki számára hozzáférhető, kutatható az I. világháborúban hősi halált halt, megsebesült és hadifogságba esett magyarországi katonák adatbázisa. A katonahoseink.militaria.hu oldalt ma mutatták be Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.
Németh Szilárd, a HM parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta: ez a nap a honvédekről szól, de az egész magyar nemzet számára ünnep. „A honvédelem ügye, nemzeti ügy” - szögezte le. Elmondta: az egész Európában egyedülálló vállalkozással, több mint nyolc évig tartó digitalizáló és feldolgozó munka eredményeképpen összesen 1 538 818 magyar honosságú katona adatsorát tartalmazza az oldal.
Németh Szilárd: napjainkban, amikor egy láthatatlan ellenséggel kell szembenézni, a Magyar Honvédség példamutatóan helytáll. A koronavírus-járvány első hullámában szükséges feladataikat a második hullámban is ellátják a katonák (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Kiemelte azt is, hogy a honvédelmi és haderőfejlesztési terv végrehajtása mellett elsődleges fontosságú kegyelettel és tisztelettel fordulni azon katonák felé, akik életüket áldozták a hazáért. Megjegyezte, nem csak beszéltek az emlékezés fontosságáról: az elmúlt években 370 hősi temető, 26 710 sír újult meg, továbbá számos új sír és emlékhely létesült.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kiemelte: ilyen mértékű tényfeltárásra nem nagyon volt példa nemcsak Magyarországon, más országban sem. Az adatbázisban szereplők hősök, és a hősiességükhöz kétség sem fér: a hazájukért küzdöttek, azért képesek voltak életüket is feláldozni - tette hozzá.
Elmondta: az első világháborúnak óriási veszteségei voltak. Nincs Magyarországon olyan család, amelyben felmenő, rokon ne vett volna részt az első világháborúban. Ezért is fontos a most indult oldal, mert az méltó kegyelet a hősök számára, egyúttal a magyar családok számára lehetőséget nyújt arra, hogy büszkék lehessenek hozzátartozójukra.
Rétvári Bence: a most indult oldal méltó kegyelet a hősök számára (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Rétvári Bence leszögezte: „Magyarország soha nem fog elfeledkezni hőseiről”, akik Magyarországért a múltban, a jelenben, a jövőben harcolnak.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója azt mondta: nem volt még egy ország, amely Magyarországhoz hasonlóan centenáriumi emlékbizottságot hozott volna létre az első világháború kapcsán. Ez az emlékbizottság hat éven keresztül foglalkozott a világháborúval, mindent megtettek azért, hogy felhívják a mai magyar polgárok figyelmét a magyar katonák hősiességére, hazaszeretetére.
Kovács Vilmos, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka azt mondta: az adatbázis összeállítása 2012-ben indult, a Honvédelmi Minisztérium és a centenáriumi emlékbizottság támogatásával, a Magyar Nemzeti Levéltár, a megyei és külföldi levéltárak segítségével.
(Forrás: MTI)
A miniszterelnök szerint az ukránok nem tudnak megállni a saját lábukon,
Sikeresen zárult az idei falugondnoki alapképzés.
Az olajár esése és a keresletcsökkenés generálja.
Ma van anyák napja. Ez a nap a szeretetről, a tiszteletről és a megbecsülésről szól.
Bár az infláció sok területet érint, a fürdő nem emel árat a strandszezon kezdetére.
A Balaton-parti városban 2025-ben sem maradunk zenei élmények, gasztronómiai különlegességek, tánc és családi programok nélkül.
A miniszterelnök is lerótta kegyeletét Ferenc pápa ravatalánál a Szent Péter-bazilikában, Vatikánvárosban.
Megható szavakkal búcsúzott a Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspöke.
Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.
A fejlesztés nem csupán az egyesület, hanem az egész település számára jelentős mérföldkő.
Nagykanizsán is sokan ismerték, hiszen pályafutása elején a Jézus Szíve Plébánián szolgált.