Az iskolaőrök alapvetően segítőként vesznek részt az intézmények életében a tanítási idő alatt, munkájuk jellemzően bűnmegelőzési természetű (A kép forrása: police.hu)
Kedvező volt az iskolaőrök fogadtatása mind a pedagógusok, mind a diákok részéről az első hónap tapasztalatai alapján - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton a rendőrség honlapján.
A közleményben azt írták, hogy szeptember 1. és 30. között 206 esetben volt szükség az iskolaőrök intézkedésére, elsősorban bűnmegelőzési célú figyelemfelhívásra. Testi kényszert kétszer kellett alkalmazniuk, egyéb kényszerítő eszköz alkalmazására nem volt szükség. Legtöbbször Nógrád (50) és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (32) intézkedtek.
Az iskolaőrök alapvetően segítőként vesznek részt az intézmények életében a tanítási idő alatt, munkájuk jellemzően bűnmegelőzési természetű: céljuk a belső rend fenntartása, az iskolai erőszak megelőzése. Kényszerítő eszközöket csak legvégső esetben használhatnak, ha saját vagy másvalaki élete, testi épsége veszélybe kerül – emlékeztettek.
Hozzátették: a rendőrség kapcsolatot tart az oktatási intézményekkel, és kiemelt feladatként kezeli az iskolaőrök utánképzését.
(Forrás: MTI)
A miniszterelnök szerint az ukránok nem tudnak megállni a saját lábukon,
Sikeresen zárult az idei falugondnoki alapképzés.
Az olajár esése és a keresletcsökkenés generálja.
Ma van anyák napja. Ez a nap a szeretetről, a tiszteletről és a megbecsülésről szól.
Bár az infláció sok területet érint, a fürdő nem emel árat a strandszezon kezdetére.
A Balaton-parti városban 2025-ben sem maradunk zenei élmények, gasztronómiai különlegességek, tánc és családi programok nélkül.
A miniszterelnök is lerótta kegyeletét Ferenc pápa ravatalánál a Szent Péter-bazilikában, Vatikánvárosban.
Megható szavakkal búcsúzott a Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspöke.
Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.
A fejlesztés nem csupán az egyesület, hanem az egész település számára jelentős mérföldkő.
Nagykanizsán is sokan ismerték, hiszen pályafutása elején a Jézus Szíve Plébánián szolgált.