Az országos kutatás alapján legtöbben az öltözködésen és a vendéglátáson spórolnak (A kép forrása: Pixabay)
Minden harmadik ember (31 százalék) kifejezetten a járványhelyzet miatt kezdett takarékoskodni, miközben 44 százalék már korábban is spórolt, és ezt a szokását továbbra is fenntartja, a takarékoskodók így a magyar népesség háromnegyedét teszik ki - közölte az MTI-vel a takarékossági világnap alkalmából közzétett kutatásának eredményét a CIB Bank.
A pénzintézet közleménye szerint a takarékoskodók körének bővülése összefügghet azzal, hogy az elmúlt hónapokban a családi jövedelem a válaszadók 33 százaléka szerint csökkent. A relatív többség, 36 százalék nyilatkozott úgy, hogy a váratlan helyzetek miatt tesz félre, 32 százaléknál az otthonról hozott minta, 21 százaléknál pedig a korlátozott pénzügyi mozgástér az első számú motivációja a spórolásnak.
Az országos kutatás alapján legtöbben az öltözködésen és a vendéglátáson spórolnak. A megkérdezettek 60 százaléka az egészségre, 54 százaléka a családra a válság körülményei között is hajlandó többet áldozni.
Egyedül a nyugdíj-közeli és friss nyugdíjas generáció, a 60-69 éves korosztály tagjai között fordult elő nagyobb számban az a válasz, hogy azért nem takarékoskodnak, mert „a jelennek élnek” - hívta fel a bank a figyelmet a felmérés egyik érdekes megállapítására.
A takarékossági világnap október utolsó munkanapja, amelyet az 1924-ben Milánóban rendezett első Nemzetközi Takarékbank Kongresszus óta ünnepelnek.
A biokémikus az első magyar női Nobel-díjas.
A kerékpáros közlekedés fejlesztése világszerte és hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen korunk számos kihívására kínál élhető és fenntartható alternatívát.
Indul az Országos Haditorna Verseny - szeptembertől startolnak a vármegyei fordulók.
Nyugodt, napos idő: ezzel lehetne jellemezni az időjárást a következő egy hétben, közben a szél is egyre kevésbé fog fújni.
A foglalások több mint felét a legnépszerűbb négy településen, Hévízen, Siófokon, Balatonfüreden és Zalakaroson regisztrálták, döntően belföldi vendégektől.
Hullámzó hidegfront éri el hétfő délután, este hazánkat, amely lassan mozog kelet felé, és csak a hét közepén hagyja el térségünket.
A kánikulában a szokásosnál nagyobb mennyiségű vízre van szüksége a szervezetnek, ezért a hatóságok azt kéri a lakosságtól, hogy a nagy melegben fogyasszanak több folyadékot, lehetőség szerint vizet.
A Miniszterelnökséget vezető kitért arra is, hogy továbbra is az inflációt meghaladó béremelést akarnak biztosítani, és még az idei évben is jó esély van a reálbér-emelkedésre.
Még mindig tombol a nyár, a kánikulát enyhítő hidegfront jelen kilátások alapján csak jövő hét elején érkezik.
Kedden is napos idő várható általában kevés gomollyal.
Lényeges változás nem lesz időjárásunkban, az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett továbbra is elszórtan kell záporokra, zivatarokra számítani.