(A kép forrása: Pixabay)
A minőségi baromfihús fogyasztását népszerűsíti az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) valamint a Baromfi Termék Tanács (BTT) közös kampánya.
Nagy István, agrárminiszter a kampány nyitó sajtótájékoztatóján elmondta, hazai hústermelés több mint felét a baromfiágazat adja, közel 2600 baromfitartó gazdaság állítja elő a friss, egészséges baromfihúst és tojást. Magyarországon a baromfihús a legnépszerűbb állati eredetű fehérjeforrás, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint
a magyarok csaknem 35,5 kilogramm baromfit esznek évente.
A tojásfogyasztás pedig az utóbbi években folyamatosan nő, az egy főre jutó héjas tojásfogyasztás 2015-ben 133 darab volt, amely 2018-ra 158 darabra emelkedett. A fogyasztás ösztönzéséhez elengedhetetlen, hogy a megismertessék a fogyasztókat a jó minőségű, egészséges és kedvező áron elérhető magyar tojással és baromfihússal. Ezért a kampány során törekednek ezen áruk széles felhasználási lehetőségeinek bemutatására.
Nagy István elmondta, 2021-ben léphet hatályba az a minisztérium által készített jogszabály, amely pontosabb, egyértelműbb információk feltüntetését teszi kötelezővé a tojásoknál. A jelenleg még előzetes egyeztetésen lévő tervezet szerint az ömlesztett tojás esetében
nemcsak az országkód magyarázatát, hanem magát a származási ország megnevezését is fel kell tüntetni,
a hazai tojások esetében pedig a nemzeti zászlót is meg kell jeleníteni.
Jelenleg a dobozos és az ömlesztett tojás esetében a származási országra vonatkozó információk csak közvetetten, a tojáshéjon elhelyezett kód által jelennek meg. A miniszter elmondta, a koronavírus-járvány a baromfi- és a tojáspiacot is negatívan érintette a vendéglátást, a közétkeztetést, a turizmust ért lezárások hatására. Emellett a madárinfluenza is komoly károkat okozott, ugyanakkor
a hazai baromfiágazat ilyen körülmények között is képes volt helytállni,
és a lakosság számára biztosítani a folyamatos élelmiszerellátást.
Ehhez hozzájárult az is, hogya hazai kiskereskedelmi láncok egyre nagyobb mennyiségben szerezték be hazai termelőktől a baromfihúst és a tojást. Középtávon a baromfihús fogyasztás lassú, de folyamatos növekedésével lehet számolni a következő évtizedben.
A Vidékfejlesztési Program pályázatinak segítségével támogatják a baromfitartó telepek korszerűsítését, új telepek építését, illetve a járványügyi kockázatokat csökkentő fejlesztéseket. Emellett támogatásokkal segítik a minél magasabb szintű állatjóléti színvonal fenntartását is.
Csorbai Attila, a BTT elnöke kiemelte, a baromfiágazat termelési értéke az elmúlt években átlagosan az élő állat szintjén 250-300 milliárd forintot tett ki, becslések szerint a tenyészalapanyaggal és feldolgozott élelmiszerrel ennek a dupláját is elérheti ez az érték. Ebből az étkezési tojás árbevétele tavaly 23,12 milliárd forint volt. Az idén a koronavírus- és madárinfluenza-járvány miatt az ágazat termelése 10,0 százalékkal csökkenhet. Baromfihúsból 700 ezer tonnát állítottak elő tavaly a BTT adatai alapján, étkezési tojásból pedig évente 1,2-1,3 milliárd darabot termelnek.
Az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum és a Baromfi Termék Tanács „Bárhol, bármikor, baromfi. Jól teszed, ha ezt eszed!” szlogenű, baromfihús fogyasztását ösztönző kampánya a baromfihús sokféleségét mutatja be, és arra ösztönzi a háztartásokat, hogy minél több és minél változatosabb formában kerüljön a csirke-, a pulyka-, a liba-, a kacsahús vagy akár a gyöngyöshús és a fácánhús az asztalokra minden nap.
A kampánnyal vidéken 140, Budapesten pedig több mint 200 közterületi felületen találkozhatnak, valamint a rádiókban és az online térben is megjelennek a baromfihús beltartalmi értékei és az elkészítési információk. Október a tojás hónapja volt az Agrármarketing Centrumnál. „A tojás maga a csoda!” szlogennel népszerűsítették a tojás értékeit, eloszlatva tévhiteket, valamint a tojásra vonatkozó hellyel, tartási módozattal, minőséggel, mérettel kapcsolatos információkat.
(Forrás: Agroinform)
A kerékpáros közlekedés fejlesztése világszerte és hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen korunk számos kihívására kínál élhető és fenntartható alternatívát.
Indul az Országos Haditorna Verseny - szeptembertől startolnak a vármegyei fordulók.
Nyugodt, napos idő: ezzel lehetne jellemezni az időjárást a következő egy hétben, közben a szél is egyre kevésbé fog fújni.
A foglalások több mint felét a legnépszerűbb négy településen, Hévízen, Siófokon, Balatonfüreden és Zalakaroson regisztrálták, döntően belföldi vendégektől.
Hullámzó hidegfront éri el hétfő délután, este hazánkat, amely lassan mozog kelet felé, és csak a hét közepén hagyja el térségünket.
A kánikulában a szokásosnál nagyobb mennyiségű vízre van szüksége a szervezetnek, ezért a hatóságok azt kéri a lakosságtól, hogy a nagy melegben fogyasszanak több folyadékot, lehetőség szerint vizet.
A Miniszterelnökséget vezető kitért arra is, hogy továbbra is az inflációt meghaladó béremelést akarnak biztosítani, és még az idei évben is jó esély van a reálbér-emelkedésre.
Még mindig tombol a nyár, a kánikulát enyhítő hidegfront jelen kilátások alapján csak jövő hét elején érkezik.
Kedden is napos idő várható általában kevés gomollyal.
Lényeges változás nem lesz időjárásunkban, az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett továbbra is elszórtan kell záporokra, zivatarokra számítani.
Rengetegen választották a Balatont és Zalakarost, derül ki a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató statisztikájából.