A csökkentet áfa segítette a nehéz helyzetbe került vendéglátóipari szektort (Fotó: MTI/Balázs Attila)
A kormány változtat a vendéglátóiparban és a turizmusban érdekelt vállalkozók megsegítése érdekében – tudta meg a Magyar Nemzet, az intézkedés lényege, hogy az utólagos finanszírozás helyett az igénylők előre megkapják majd az állami bértámogatást.
A lap online felületén kedden közzétett írás szerint a kormány egy összegben kifizeti február végéig a bértámogatást, a lépés a vendéglátóhelyeken kívül a szállodák és a fitnesztermek üzemeltetőit is érinti.
Mivel a vállalkozások kilátásait elbizonytalanította az erősen bürokratikus támogatási rendszer akadozó működése, jelentősen megváltoztatták a munkahelyek védelmére kiírt pályázat elszámolási és finanszírozási rendszerét – írta a lap.
Az állami segítséget a jövőben nem az igényléssel érintett hónapot követően, azaz utófinanszírozással teljesítik, hanem a pályázók helyzetének könnyítése érdekében már az aktuális hónap elején megérkezik a cégekhez a munkavállalók bértámogatása.
Ez azt jelenti, hogy a vállalkozások előre hozzájutnak a pénzhez. Az elszámolási rendszer pedig úgy változik, hogy a bérek kifizetését, illetve a dolgozó megtartását az érintett hónapot követően ellenőrzik. Ezzel biztosítja a kormány, hogy a munkahelyek védelme ne jelentsen indokolatlan megterhelést a házhozszállítás mellett is jelentős mértékű veszteségeket elkönyvelő vállalkozásoknak – írja a Magyar Nemzet.
A lap felidézi, hogy az addig stabilan bővülő vendégforgalom a pandémia megjelenésével tavaly tavasszal váratlanul beszakadt, az év során elmaradtak a külföldi turisták, a járványügyi korlátozások miatt tavasszal és késő ősszel is leállásra kényszerültek a kereskedelmi vendéglátás, szállásszolgáltatás résztvevői.
Február elején már harmadik hónapja nincs helyben fogyasztás az üzletekben, legfeljebb elviteles rendelésekért tér be az eddigi vendégkör töredéke az elvétve nyitva tartó helyekre.
Az év elejére főként a kisvállalkozói rétegnél megnőtt a végleges megszűnés esélye is. Úgy, hogy a korábbi foglalkoztatottak 30-40 százalékos arányú tavalyi elvándorlása után az újabb pénzügyi kihívások a néhány hét múlva várható ágazati újraindulást is hátráltathatták volna – olvasható a Magyar Nemzetben.
A Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatóhelyettese az M1 Híradónak azt mondta: amint lehet, újranyit a magyar turizmus. Könnyid László úgy fogalmazott: az ágazat az eddigi legszörnyűbb évét tudhatja maga mögött, ám az állami segítségnek hála, sikerült megőrizni a munkahelyeket a szektorban.
„Az őszi intézkedéseknek köszönhetően, amely kiterjedt a szálláshelyekre, a vendéglátásra, a buszos vállalkozásokra, az utazási irodákra a munkahelyeknek egy jelentős részét sikerült megtartani" – mondta Könnyid László.
(Forrás: hirado.hu)
A kerékpáros közlekedés fejlesztése világszerte és hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen korunk számos kihívására kínál élhető és fenntartható alternatívát.
Indul az Országos Haditorna Verseny - szeptembertől startolnak a vármegyei fordulók.
Nyugodt, napos idő: ezzel lehetne jellemezni az időjárást a következő egy hétben, közben a szél is egyre kevésbé fog fújni.
A foglalások több mint felét a legnépszerűbb négy településen, Hévízen, Siófokon, Balatonfüreden és Zalakaroson regisztrálták, döntően belföldi vendégektől.
Hullámzó hidegfront éri el hétfő délután, este hazánkat, amely lassan mozog kelet felé, és csak a hét közepén hagyja el térségünket.
A kánikulában a szokásosnál nagyobb mennyiségű vízre van szüksége a szervezetnek, ezért a hatóságok azt kéri a lakosságtól, hogy a nagy melegben fogyasszanak több folyadékot, lehetőség szerint vizet.
A Miniszterelnökséget vezető kitért arra is, hogy továbbra is az inflációt meghaladó béremelést akarnak biztosítani, és még az idei évben is jó esély van a reálbér-emelkedésre.
Még mindig tombol a nyár, a kánikulát enyhítő hidegfront jelen kilátások alapján csak jövő hét elején érkezik.
Kedden is napos idő várható általában kevés gomollyal.
Lényeges változás nem lesz időjárásunkban, az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett továbbra is elszórtan kell záporokra, zivatarokra számítani.
Rengetegen választották a Balatont és Zalakarost, derül ki a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató statisztikájából.