Hazai - 2021. március 02., Kedd
#Fonyód #nádas #tűz #Balaton-felvidéki Nemzeti Park #berektűz #kár

Elképesztő pusztítás

Elképesztő pusztítás

(Fotók: MTI/Varga György)

A Fonyód határában lévő berekben hétvégén leégett 127 hektárnyi nádas, amelynek 70-80 százaléka országosan is védett lápos – közölte Rozner György, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságához tartozó terület tájegységvezetője az MTI-vel.

A természetvédelmi szakember beszámolója szerint a Natura 2000-es területen elképesztő intenzitású volt a tűz, ami után csak hamu maradt. A növényzet és az apró állatok, hüllők, köztük az éppen petét rakó kétéltűek mind a tűz martalékaivá váltak, azonban nagyobb állat tetemére nem bukkantak. A területen élő madarak és nagyobb testű állatok el tudtak menekülni.

Elmondta azt is, hogy – a vaddisznók miatt – a lángokat több oldalról oltó embereknek többször figyelmeztetniük kellett egymást. A tűz elért egy rétisasfészket is, amelyikben már tojások is voltak. A fokozottan védett madár azóta visszatért a fa tetején épségben maradt fészkére, hogy folytassa a költést, de az, hogy a tojások károsodtak-e, csak három hét múlva derül ki.

Rozner György arról is beszámolt, hogy két évvel ezelőtt szinte éppen ugyanott keletkezett óriási berektűz. Akkor – áprilisban – a mostaninál is jóval nagyobb területen égett le a növényzet, vesztek oda az éppen költő madarak tojásai.

A tájegységvezető kifejtette, hogy most sem öngyulladás okozta a tüzet, ami száraz nyarakon a tőzeges talajon előfordulhat. Mint mondta, a tűzvizsgálat még tart, de annyi egyértelműen tudható, hogy a mostani tűz is a házaktól indult el. „Első tavaszi hétvége, takarítás, tűzrakással” – utalt a valószínűsíthető okokra. Hozzátette, hogy bizonyítani szinte lehetetlen, ki is okozhatta a tüzet, bár a drónfotókon egészen jól látszik, honnan indultak el a tölcséralakban terjedő lángok.

„A keletkezett kárt csak akkor lehetne felbecsülni, ha előtte valaki felmérte volta a területen lévő értékeket” – mondta Rozner György, megemlítve, hogy egy magasles is leégett. A katasztrófavédelem korábbi közlése szerint a szombat délután keletkezett tüzet több mint ötven tűzoltónak 11 óra alatt sikerült eloltania. A beavatkozást nehezítette az időnként megélénkülő szél és a lápos, mocsaras, nehezen járható terület. Az oltási munkákba bekapcsolódtak rendőrök, polgárőrök és a nemzeti park dolgozói is.

(Forrás: Agroinform)

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2025. április 26., Szombat

Orbán Viktor: Ferenc pápa legnagyobb öröksége maga a béke

A miniszterelnök is lerótta kegyeletét Ferenc pápa ravatalánál a Szent Péter-bazilikában, Vatikánvárosban.


2025. április 22., Kedd

Ezt gondolja Dr. Székely János a Szentatyáról

Megható szavakkal búcsúzott a Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspöke.


2025. április 16., Szerda

Nyolcvanegy éve kezdődött a XX. századi rémálom

Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.


2025. április 14., Hétfő

Megújult a sportöltöző Iharosberényben

A fejlesztés nem csupán az egyesület, hanem az egész település számára jelentős mérföldkő.


Elhunyt Dr. Orvos Levente

Nagykanizsán is sokan ismerték, hiszen pályafutása elején a Jézus Szíve Plébánián szolgált.


2025. április 10., Csütörtök

Orbán Viktor: Folytatjuk az árletöréseket!

2025. július 1-jéig nem emelhetnek árat a nagy telekommunikációs szolgáltatók


2025. április 04., Péntek

Fagyizni készülsz a Balatonnál? Így alakulnak az idei árak

Kézműves fagyi, balatoni hangulat, de mélyebbre kell nyúlni a pénztárcában.


2025. április 02., Szerda

80 év fölött igényelni sem kell, megkapják az idősek a Gondosórát

Az intézkedés célja, hogy a legidősebb korosztály számára még könnyebben és gyorsabban elérhetővé váljon a Gondosóra által nyújtott támogatás.


2025. április 01., Kedd

Zalai érdekeltség az űripari központban

Szerkezetkész az első magyar űripari gyártóközpont – írja a Magyar Építők.


2025. március 27., Csütörtök

Ülésezett a Zala Vármegyei Közgyűlés

A testület egyebek mellett a Magyar Építészetről szóló törvényről és annak az építésigazgatásra gyakorolt hatásairól kapott tájékoztatást.



2025. március 26., Szerda
+