(Fotó: Handout/FAMILY HANDOUT/AFP)
Exkluzív interjút adott Karikó Katalin a Hír TV Magyarország élőben extra című műsorának. A friss Széchenyi-díjas biológus, biokémikus, a Biontech alelnöke, a Pennsylvania Egyetem professzora elmondta: „minden oltóanyagnak, a koronavírus ellenieknek is lehet mellékhatása, de az sokkal kisebb kárt okoz az emberi szervezetnek, mint a megbetegedés”.
„Nagy megtiszteltetés számomra ez a Széchenyi-díj, mert ezzel a magyar emberek nevében a kormány elismerte a munkám jelentőségét. Valójában az igazi elismerést az emberek öröme jelenti számomra, akiket véd a vakcina” – mondta Karikó Katalin. Hozzátette, amennyiben a Nobel-díjat is megkapja, azt is meg fogja köszönni, bár eddig is megvolt a díjak nélkül. Mert ahogy gyerekkorában megtanulta: mindent meg kell köszönni, a jó tanácsot is.
Arra a kérdésre, hogy lehetséges az, hogy a koronavírus megjelenése és az mRNS-alapú vakcina emberbe fecskendezése között csak pár hónap telt el, úgy felelt:
az évtizedek során a technológia fejlődött, így a kínai szakemberek által szekventált információt rögtön szét tudták küldeni a kutatóknak. De fejlődésen ment keresztül az RNS is, amelyet már több mint tíz évvel ezelőtt is terápiás célokra fejlesztettek ki.
Elmondta, már három esztendeje is alkalmazta a Moderna ezt a technológiát, akkor az influenza ellen vetették be. De több klinikai alkalmazásban is előrehaladott állapotban volt ez a fejlesztés.
Közölte, a szakemberek véleménye szerint az AstraZeneca vakcinája nem okoz vérrögképződés, és arról is beszélt, hogy a Szputnyik V vakcina sokban hasonlít az Amerikában elfogadott Johnson&Johnson-hoz, így megfelelő védelmet nyújt.
(Forrás: Világgazdaság)
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.
Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.
Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.