(A kép forrása: Pixabay)
A vízfogyasztás népszerűsítéséért idén is megrendezik az iskolásoknak és óvodásoknak a Happy hét elnevezésű rendezvénysorozatot - tájékoztatta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) az MTI-t. A közlemény szerint a 11. alkalommal meghirdetett, március 22-én, a víz világnapján kezdődő Happy héten az óvodák és iskolák többféle pályázaton is indulhatnak.
Az OGYÉI 50, egyenként 40 ezer forint értékű, játékokat és sporteszközöket tartalmazó csomagot sorsol majd ki a részt vevő intézmények között. Újdonság, hogy a program továbbfejlesztéséért idén kérdőíves felmérést is végeznek. Ennek részeként a felső tagozatos és középiskolás fiatalok röviden beszámolhatnak folyadékfogyasztással kapcsolatos tudásukról, szokásaikról.
Az idei rendezvénysorozatot az érvényben lévő digitális oktatás mellett, ahhoz igazítva tartja meg az OGYÉI. Mivel az óvodások és iskolások idejük nagy részét otthon töltik, lehetőség nyílik arra, hogy a vízfogyasztás népszerűsítése a család többi tagjához is eljusson.
Különösen nagy jelentősége lehet ennek a járvány jelenlegi szakaszában, hiszen az immunrendszer normál működésének fenntartásához az egészséges, változatos táplálkozás és a megfelelő folyadékbevitel is hozzájárulhat.
Az OGYÉI úgy látja, azzal hogy a dietetikusok folyadékbevitelre vonatkozó ajánlásai most a szülőkhöz is hamarabb eljuthatnak, a gyermekkori túlsúly, elhízás előfordulása és mértéke is csökkenthető. Az oktatási-nevelési intézmények bezárása miatt ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy a gyerekek kevesebbet mozognak, nő az energiabevitelük, ami testsúlygyarapodáshoz vezet - olvasható a közleményben.
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.
Segítség egy gombnyomással!
Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben.
A tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet, figyelni kell a folyadékpótlásra.
A termálfürdőjéről híres zalai üdülőváros 2003 után idén második alkalommal képviseli az országot a nemzetközi megmérettetésen.
Valótlan adatokat tartalmazó számlákat fogadott be egy borszőlőtermesztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó.
A Mészáros Csoport karitatív szervezete, a ProFilii Alapítvány jóvoltából.
20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.
Csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére.
Az Entente Florale Europe versenyén 2003 után 2024-ben ismét a fürdőváros képviseli - Debrecen mellett - Magyarországot.
A héten tizenhárom vármegye 230 településén, hatvanezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - közölte az OKF szóvivője az MTI-vel.