Hazai - 2021. április 06., Kedd
#koronavírus #újranyitás #üzlet #szolgáltatás

Orbán: a beoltottak száma elérte a 2,5 milliót

Orbán: a beoltottak száma elérte a 2,5 milliót

(A kép forrása: facebook.com/orbanviktor)

A miniszterelnök közlése szerint a koronavírus ellen beoltottak száma elérte a 2,5 milliót, így szerdától nyithatnak az üzletek, és újraindulhatnak a szolgáltatások.

Orbán Viktor a Facebook-oldalán kedden délután közzétett videóban azt mondta: „A mai napon fontos mérföldkőhöz érkeztünk. 2,5 millió honfitársunk beoltva.”

A kormányfő úgy fogalmazott: „egy éve háborús időkre emlékeztető állapotok között, korlátozások, kijárási tilalom és személyes veszteségek mellett éljük az életünket. A vírus háborút indított ellenünk, és az egyetlen, győzelemmel kecsegtető fegyver a vakcina.”

Orbán Viktor közölte: egy hónap alatt két és félszeresre növelték a beoltottak számát. Ezért - folytatta -

holnaptól nyithatnak az üzletek, és újraindulhatnak a szolgáltatások.

Hozzátette, járványügyi intézkedések lesznek. Ezek betartását kérte. Közölte azt is: az oltást hasonló tempóban folytatják. Megköszönte az orvosok és az ápolók munkáját, a magyar embereket pedig arra kérte, hogy regisztráljanak, és vegyék fel az oltást.

„Magyarország lehet, Magyarország lesz az az európai ország, ahol a leggyorsabban jut vakcina mindenkinek. Nekünk minden élet számít!” - fogalmazott.

(Forrás: MTI)

Még érdekes lehet ...


2025. február 13., Csütörtök

Ennyit kereshetnek átlagosan a pedagógusok idén!

Megállt az elvándorlás a szakmából.


Fesztiváloznál februárban? Irány a Balaton!

Az év elején is színes programok várnak az ország legnagyobb tavánál


2025. február 09., Vasárnap

Influenza - a múlt héten több mint 80 ezren fordultak orvoshoz

Tizenhét közigazgatási területen nőtt, három területen csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva.


2025. január 17., Péntek

2024 a hazai turizmus rekordéve

Az új rekordév eredményeiben jelentős része volt a főváros kirobbanó teljesítményének.


Influenza - több mint 43 ezren fordultak orvoshoz múlt héten

Akut légúti fertőzéssel 222 900-an keresték fel orvosukat.


2024. december 12., Csütörtök

Megvédjük a magyar gazdákat!

Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.


2024. december 05., Csütörtök

Jótékonysági futás Zalakaroson

Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.


2024. november 19., Kedd

Havazás várható a hét vége felé

Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.


2024. október 30., Szerda

Újabb attrakciókat terveznek a Zalakarosi Fürdőn

Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.


2024. október 09., Szerda

Lezárták az M7-est a horvát határ előtt

Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.


Szigorodtak az előírások az építészetről szóló törvényben

Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.


2024. szeptember 17., Kedd

Példaemberek munkáját ismerte el a Zala Vármegyei Közgyűlés

Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.


2024. szeptember 16., Hétfő

Ismét elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.

#Nagykanizsa

Megvannak az éjszakai nehézfiúk

Megvannak az éjszakai nehézfiúk

2025. február 13. - Kék hírek

A csúf igazság, avagy a számok nem hazudnak

A csúf igazság, avagy a számok nem hazudnak

2025. február 13. - Kanizsa

Már megint sírnak-rínak

Már megint sírnak-rínak

2025. február 12. - Kanizsa

Mohácsi busók Kanizsán

Mohácsi busók Kanizsán

2025. február 11. - Kanizsa

Több ezer hamis ruhát foglaltak le Nagykanizsán

Több ezer hamis ruhát foglaltak le Nagykanizsán

2025. február 08. - Kék hírek

Programok a hétvégére

Programok a hétvégére

2025. február 06. - Érdekes

Hat éve nem sikerül körforgalmat építeni

Hat éve nem sikerül körforgalmat építeni

2025. február 06. - Kanizsa

+