Archív (Fotó: MTI/Varga György)
Az operatív törzs ma az érettségikkel is foglalkozott – mondta a köznevelésért felelős államtitkár. Mutatjuk a részleteket az eduline.hu összeállításában!
Az általános iskolák és az óvodák az eredeti tervek szerint április 19-én nyitnak majd – mondta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár. Az érettségi olyan lesz, mint tavaly, tette hozzá. Tehát
nem lesz szóbeli vizsga, azonban idén megtartják az előrehozott vizsgákat.
Természetesen, ahol nincs írásbeli, ott lesz szóbeli vizsga, és a mentességeket idén is alkalmazzák, emelte ki Maruzsa. Nem változik a szabály, miszerint teljesértékű lesz minden vizsga a szóbeli nélkül is – ez vonatkozik az idegen nyelvű vizsgákra is, így az adott érettségikért 2021-ben is jár majd a nyelvvizsga.
Javítani majd idén is lehet szóban, ha valaki nem érte el a 25 százalékot, de elérte a 12 százalékot az írásbelin. Tesiből lesz azonban eltérés, itt szóbeli és gyakorlati vizsgák is lesznek, ez utóbbiban azonban nem szerepel majd az úszás és a küzdősport, ugyanis ott nagyobb a megfertőződés veszélye.
Ha valaki nem jelenik meg, akkor a javító vagy a pótló vizsgák utasításától el kell tekinteni – mondta az államtitkár, azonban kiemelte azt is, hogy az érettségi idén sem kötelező, aki úgy dönt, hogy nem megy el a vizsgára, idén is (szeptember 30-ig) visszaigényelheti a befizetett vizsgadíjat.
Idén is arra bíztatnék mindenkit, hogy vizsgázzon le, azt gondolom, az érettségik biztonságosan megszervezhetőek.
Az egészségügyi szabályok sem változnak – mutatott rá Maruzs Zoltán: egyszerre csak 10 vizsgázó lehet egy teremben, lesz kézfertőtlenítő és lázmérés is. Hozzátette: a tanárok oltása is fontos a vizsgák kapcsán, akik úgy kapták meg az első oltásukat, hogy a második kör pont az érettségire esik, a tervek szerint nem hétköznap, hanem hétvégén kapják majd a második adagot.
(Forrás: eduline.hu)
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.
Segítség egy gombnyomással!
Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben.
A tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet, figyelni kell a folyadékpótlásra.
A termálfürdőjéről híres zalai üdülőváros 2003 után idén második alkalommal képviseli az országot a nemzetközi megmérettetésen.
Valótlan adatokat tartalmazó számlákat fogadott be egy borszőlőtermesztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó.
A Mészáros Csoport karitatív szervezete, a ProFilii Alapítvány jóvoltából.
20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.
Csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére.
Az Entente Florale Europe versenyén 2003 után 2024-ben ismét a fürdőváros képviseli - Debrecen mellett - Magyarországot.
A héten tizenhárom vármegye 230 településén, hatvanezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - közölte az OKF szóvivője az MTI-vel.