(A kép forrása: Facebook/Orbán Viktor)
Korábban úgy védekeztünk, hogy elzárkóztunk, ezzel a vírus terjedését lassítottuk. De most már támadásban vagyunk. Mert a vakcina olyan mint a golyóálló mellény, a vírus lepattan róla – fogalmazott a miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Szombat reggeltől módosul a kijárási tilalom, éjfélig kell majd hazaérni és a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára és a velük érkező kiskorúaknak megnyílnak bizonyos helyek, mert a mai vagy a holnapi nap folyamán egész biztosan meglesz a négymillió beoltott – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A kormányfő elmondta, hogy a 16 és 18 évesek közöttiek oltása az érettségi után indul, amihez Pfizer vakcinát fognak használni, ezért ma még lehet oltakozni Pfizerrel, legközelebb viszont hetek múlva kerülhet erre sor. Ennek oka, hogy a fiatalok számára félreteszik a szükséges vakcinákat.
Korábban úgy védekeztünk, hogy elzárkóztunk. Ezzel a vírus terjedését lassítottuk. De most már támadásban vagyunk, mert a vakcina olyan mint a golyóálló mellény, a vírus lepattan róla
– fogalmazott Orbán Viktor.
A kormányfő ugyanakkor hozzátette, hogy még felelősséggel tartozunk mások felé, mivel még nem vagyunk túl a járványon, még nincs mindenki beoltva.
„Most már többségben vannak a védettek, a beoltottak, így indokolt, hogy hozzájuk igazodjunk, hogy ők kedvezményeket kapjanak" – mondta a kormányfő.
Szijjártó Pétert külgazdasági és külügyminiszter felhatalmazták, hogy Magyarország a számára fontos országokkal kössön országközi megállapodásokat, hogy elfogadják egymás oltási igazolványát, és az emberek karantén kötelezettség nélkül tudjanak utazni.
Orbán Viktor felhívta a figyelmet: tévhit, hogy a keleti vakcinákkal beoltottak nem tudnak utazni majd.
Már Németország is orosz vakcinát vásárol. Nem lesz semmi megkülönböztetés a keleti és a nyugati vakcina között
– hangsúlyozta a miniszterelnök.
Bár sportrendezvényeket lehet már látogatni a négymillió beoltott után, lakodalmakat még nem lehet tartani. Erre az a magyarázat, hogy a sportrendezvényeket is csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni, viszont egy lakodalom esetében ezt nem lehet előírni, ott keverednének a beoltottak és a nem beoltottak.
Egyelőre nem tudjuk, hogy a következő nyitási lépés négy és félmilliónál vagy ötmilliónál fog-e bekövetkezni
– mondta Orbán Viktor.
Már nem kell várni az oltásra, hiszen van annyi vakcina, hogy ha valaki regisztrál, már akár aznap meg tudja kapni az oltást, függetlenül attól, hogy hány éves és milyen egészségügyi állapotban van
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy fontos látni, a világ nagy egyetemei rugalmas rendszer szerint működnek, egyfajta alapítványi rendszer szerint.
„Az elmúlt évben megtörtént néhány egyetem kiválasztása és a pozitív tapasztalok hatására több egyetem is bejelentkezett hazánkban, hogy ők is szeretnének átalakulni, mivel így sokkal nagyobb pénzösszegeket tudnak lehívni" – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a korábbi kommunizmusra visszavezethető tapasztalatok miatt is, a magyarok félve tekintenek az átalakításra, mivel sokak szemében csak állami vagy csak magán tulajdon létezik. Más forma nem.
„Az alapítványok élére szakértőket neveznek ki, akik a nemzeti értéket és érdekeket tartják szem előtt, és azt, hogy hogyan lehet az egyetemek korábbi sikertét visszahozni, hogyan lehet ismét kívánatossá tenni egy-egy szakmát a diákok előtt" – mondta a miniszterelnök.
„Végeztünk kutatásokat, az oltási hajlandóság felmérésére, és sajnos azt tapasztaljuk, hogy a baloldal oltásellenes kampánya meghozta az eredményét”
– fogalmazott Orbán Viktor.
A baloldali érzelmű emberek között az oltási hajlandóság alig éri el az 50 százalékot. Orbán Viktor arra kérte a baloldali szimpatizánsokat, hogy az oltásból ne politikai kérdést csináljanak, ne így fejezzék ki pártpreferenciájukat.
Az oltás nemzeti érdek, így mindenki minél hamarabb regisztráljon az oltásra és vegye fel azt
– mondta a miniszterelnök.
Mint mondta, most még az oltás megszervezésére fordítanak nagyobb hangsúlyt, de ahogy tér vissza az élet a normális kerékvágásba úgy egyre inkább fontos lesz egy újraindítási terv elkészítése.
Már a 2022-es költségvetést is ennek szellemében készítik el. A miniszterelnök hangsúlyozta: fontos, hogy a gazdasági válságból való kilábalást nem megszorításokkal akarják elérni, hanem támogatásokkal.
A kormány a nemzetalapú, támogatást nyújtó gazdasági újraindítást tűzte ki célul, így a 2022-es költségvetésben helyet kap a 13. havi nyugdíj visszaépítésének újabb lépése, illetve a 25 év alattiak szja mentessége is
– hangsúlyozta Orbán Viktor.
A miniszterelnök arról is szót ejtett, hogy tegnap elküldte utolsó táviratát.
„Korábban a távirat az életem fontos része volt, így úgy gondoltam, élnie kell az utolsó lehetőséggel, ha már anyák napja közeledik, így ezt a történelmi pillanatot édesanyámmal akartam megosztani”
– mondta a miniszterelnök.
(Forrás: hirado.hu)
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.
Segítség egy gombnyomással!
Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben.
A tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet, figyelni kell a folyadékpótlásra.
A termálfürdőjéről híres zalai üdülőváros 2003 után idén második alkalommal képviseli az országot a nemzetközi megmérettetésen.
Valótlan adatokat tartalmazó számlákat fogadott be egy borszőlőtermesztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó.
A Mészáros Csoport karitatív szervezete, a ProFilii Alapítvány jóvoltából.
20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.
Csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére.
Az Entente Florale Europe versenyén 2003 után 2024-ben ismét a fürdőváros képviseli - Debrecen mellett - Magyarországot.
A héten tizenhárom vármegye 230 településén, hatvanezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - közölte az OKF szóvivője az MTI-vel.