A támogatás maximális mértéke a vételár 50 százaléka, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpárok esetében pedig legfeljebb 150 ezer forint (A kép forrása: bringazas.hu)
Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak már a hatodik fordulója nyílik meg május 3. és 7. között, a kormány eddig mintegy 3500 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá közel 376 millió forinttal - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca vasárnapi közleményében.
„A kormány számára a teremtett világ védelme nemcsak egy jelszó, hanem valódi küldetés, ezért is alkottuk meg és hajtjuk végre a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervet, amelynek fontos része a közlekedés zöldítése. Az elektromos kerékpárok vásárlását segítő pályázat célja,
hogy csökkentse a munkavállalók autóhasználatát, és egészséges, környezetkímélő kerékpározásra ösztönözze a magyar embereket a hétköznapokban is”
- fogalmazott az államtitkár.
Schanda Tamás a pályázat részleteivel kapcsolatban ismertette: május 3-án reggel 8 órakor indult az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat hatodik szakasza.
A támogatás maximális mértéke a vételár 50 százaléka, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpárok esetében pedig legfeljebb 150 ezer forint.
Idén tavasztól egyszerűsödött a pályázatok elszámolásának folyamata, így már nem szükséges benyújtani és megkötni sem az adásvételi szerződést. Csökkentek az adminisztrációs terhek is, ezzel jelentősen rövidült az ügyintézés ideje, felgyorsítva a támogatások kifizetését.
A pályázat részleteiről az IFKA honlapján érhető el bővebb tájékoztatás. A dokumentumokat ebben a fordulóban 2021. május 7-én éjfélig lehet benyújtani - áll a közleményben.
(Forrás: MTI)
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.
Segítség egy gombnyomással!
Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben.
A tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet, figyelni kell a folyadékpótlásra.
A termálfürdőjéről híres zalai üdülőváros 2003 után idén második alkalommal képviseli az országot a nemzetközi megmérettetésen.
Valótlan adatokat tartalmazó számlákat fogadott be egy borszőlőtermesztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó.
A Mészáros Csoport karitatív szervezete, a ProFilii Alapítvány jóvoltából.
20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.
Csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére.
Az Entente Florale Europe versenyén 2003 után 2024-ben ismét a fürdőváros képviseli - Debrecen mellett - Magyarországot.
A héten tizenhárom vármegye 230 településén, hatvanezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - közölte az OKF szóvivője az MTI-vel.