Megújulnak a motoros vizsgák

(A kép forrása: Facebook/Schanda Tamás)

Idén márciustól a motorosok biztonságosabb közlekedése érdekében megújították a képzési és vizsgakövetelményeket – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton a közösségi oldalára feltöltött videójában.

Schanda Tamás hozzátette, a változtatásra azért is szükség volt, mert bár tavaly kevesebb halálos közúti baleset történt Magyarországon, mint az elmúlt 70 évben bármikor, mégis 34 motorkerékpáros vesztette életét a hazai utakon.

Közölte, a képzési és vizsgakövetelmények megújításának célja, hogy az évente levizsgázó 15-20 ezer motoros naprakész, a gyakorlatban jól hasznosítható tudással felvértezve jobban tudjon magára és másokra is vigyázni a forgalomban.

Ezért a vizsgafeladatok között nagyobb szerepet kapnak a balesetek jelentős részét okozó összetettebb manőverek, valamint a képzésben nagy hangsúlyt helyeznek a motorosok biztonságát szolgáló ruházat és védőfelszerelés kiválasztására, használatára is – tette hozzá.

Schanda Tamás a Facebook-oldalán arról is beszámolt, hogy a Formula-1 és más nemzetközi versenysorozatok idei magyarországi futamait a tervek szerint nyitott kapukkal, nézők előtt rendezik meg, a mindenkori járványügyi előírások betartásával.

Így a Hungaroringen szoríthatnak kedvenceiknek a védettségi igazolvánnyal rendelkező hazai szurkolók” – fogalmazott az államtitkár.

– Felkértük Talmácsi Gábor motoros világbajnokunkat, hogy a Közlekedési és Alkalmassági Vizsgaközpont pályáján tegye próbára magát néhány vizsgafeladatban. Természetesen a feladatok teljesítéséhez nem kell világbajnoknak lenni, a márciusi indulás óta mintegy háromszázan már sikeres gyakorlati vizsgát tettek – tette hozzá.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2024. november 19., Kedd

Havazás várható a hét vége felé

Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.


2024. október 30., Szerda

Újabb attrakciókat terveznek a Zalakarosi Fürdőn

Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.


2024. október 09., Szerda

Lezárták az M7-est a horvát határ előtt

Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.


Szigorodtak az előírások az építészetről szóló törvényben

Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.


2024. szeptember 17., Kedd

Példaemberek munkáját ismerte el a Zala Vármegyei Közgyűlés

Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.


2024. szeptember 16., Hétfő

Ismét elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.


2024. augusztus 30., Péntek

Meghosszabbítják jövő csütörtökig a másodfokú hőségriasztást

Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Tovább tombol a kánikula, az egész országra kiadták a figyelmeztetést

A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.


2024. augusztus 24., Szombat

Ismét másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.


2024. augusztus 13., Kedd

Szerdától harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe

Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.


2024. augusztus 11., Vasárnap

Másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.

#Nagykanizsa

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

2024. november 28. - Kék hírek

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Példa nélküli hatalomgyakorlás

2024. november 25. - Kanizsa

Idén is gyűjtik az ajándékokat

Idén is gyűjtik az ajándékokat

2024. november 22. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2024. november 22. - Érdekes

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

2024. november 21. - Kanizsa

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultáció kapcsán

2024. november 19. - Kanizsa

Az olvasókör alapításának évfordulóján

Az olvasókör alapításának évfordulóján

2024. november 19. - Kultúra

+